A Sényő-Carnifex NB III-as futballcsapata az egyik „legszabolcsibb” ellenféllel tusakodik a Keleti csoport nyolcadik fordulójában, midőn vasárnap (kezdés: 16 óra) a Tiszaújvárost fogadja.

Ez a meccs nem gyerekjáték a sényői csapat számára… Fotó: facebook/sőnyőcarnifex

A másik harmadik vonalbeli rivális, a Tállya ugyancsak hemzseg a „mieinktól”, de most maradjunk szigorúan az Újvárosnál. A jelenlegi sényői keret több tagja erősítette korábban a borsodi egyletet, amelyben mostanság is több olyan játékos szerepel, akik „tőlünk” igazoltak oda. Nem beszélve arról, hogy a felettébb előkelő, második helyen állomásozó Tiszaújváros trénere immár hosszabb ideje Gerliczki Máté, ő pedig szintén ezer szállal kötődik a legkeletibb megyéhez.

– Rangadó következik! – szögezte le Imrő László, a sényői edzőpáros tagja, aki Fiumei Viktorral közösen irányítja az együttest. – Azt gondolom erre a mérkőzésre egyik oldalon sem kell külön motiválni a játékosokat. Általában rendre szoros és izgalmas találkozót vív egymással a két csapat, legyen az bajnoki vagy edzőmérkőzés. A vendégcsapat jelenleg stabil egyenletes formát nyújt: az előző fordulóban nagy skalpot gyűjtött be a DEAC legyőzésével. A mi bajnoki szereplésünkről egyenlőre ugyanez nem mondható el, viszont megpróbálunk felnőni a feladathoz!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .