Talán még kifuthatja magát Tári Patrik, a megye hármas Aranyosapáti tizenkilenc esztendős futballistája. A tini csatár pályafutását ugyanis megakasztotta egy súlyos sérülés, no meg – nem szégyelli bevallani – ő is csinált hülyeségeket…

De még semmi nincs lejátszva, bár nagy meló lesz feljebb kapaszkodni.
– Két évet töltöttem a nyíregyházi Bozsik Akadémián, majd térdsérülést szenvedtem, megműtöttek, ami után hónapokat hagytam ki – taglalta tanulságokat nem nélkülöző történetét Tári Patrik. – A DEAC megye első osztályú csapatához kerültem, ahol őszinte leszek, elkapott a gépszíj: hanyagoltam a focit, olyan dolgokat csináltam a debreceni éjszakában, amit nem kellett volna… Ezt most már nagyon bánom.
Tári Patrik három fronton iparkodik domborítani. Jelenleg is Debrecenben tanul, illetve dolgozik, hétvégén pedig az Aranyosapátit erősíti. Szó szerint, elvégre három fellépésen tíz góllal tolta meg a Rétköz csoport harmadik helyén tanyázó csapat szekerét.
– Apátiban futballozik a bátyám, egyébként is ismertem a társaságot, tudtam, hogy itt újra felépíthetem magam. Úgy voltam vele, végre a saját posztomon, csatárként szerepelhetek, ami a korábbi csapataimnál nem mindig valósult meg… Nem akarok nagyképűnek tűnni, mert hamar rásütik az emberre, ha egyenesen beszél, de azt gondolom, megállom a helyem a felnőttek között, és persze, bizonyítani akarom, hogy sokkal több van bennem. Pedig nem olyan egyszerű a megye háromban sem gólokat rúgni, Lehet, meglepő lesz, amit mondok, noha ez a legalacsonyabb osztály, azért akadnak képzett védők, akik ezért vagy azért ezen szinten játszanak, holott nyugodtan focizhatnának feljebb is. Én viszont nem tettem még le erről!