Az abszolút nem vág senkit a földhöz, hogy a Nyíregyháza Spartacus II. megingathatatlanul menetel a megye három Szabolcs csoportban. Az már egészen más tészta, hogy a Biri is ott „lohol” a sarkában – ugyancsak makulátlan mérleggel.

Leszállt az est, de a biri futballcsapatánál ekkor kezdődik az élet Fotó: tudósítónktól

Dankó Zsolt együttese valamennyi fellépésén bevasalta a három pontot: frenetikus gólkülönbségénél (37–5) csak a Szpari mutathat fel impozánsabbat.

– Egyszer már nagyon szép három évet töltöttem Biriben, akkor az utolsó meccs utáni nyilatkozatom az volt, hogy a szívemből egy darab itt maradt, úgy tűnik vissza jöttem érte – pendített meg érzelmi húrokat Dankó Zsolt az együttes trénere. –  Nyáron megkerestek magasabb osztályból, de ha vállalom, hátra kellett volna hagynom az újfehértói utánpótlás csapataimat (U14, U16, U19), azt pedig nagyon nem szívesen tenném, ugyanis imádok azokkal a gyerekekkel dolgozni. Persze, remélem, lesz még lehetőségem erre, mivel a fiatal edzők közé tartozom. Addig is, ahogy tudom képzem magam: legutóbb a játékos megfigyelői alap és felsőfokú tanfolyamokat végeztem el. Időközben Almási Katalin polgármester asszony lett a sportkör elnöke, az ő megkeresésére jöttem vissza, aki biztosítja a nyugodt hátteret és a tárgyi eszközöket. A helyi iskolában tantárgyba vették a labdarúgást, miközben U14-es és U16-os csapat is indult.

A második helyen táborozó Biri előző fellépésén tizennyolc gólt rámolt be a szebb napokat látott Székelynek, mindazonáltal Dankó Zsolt – rendkívül sportszerűen – nem ezt tartotta igazán fontos momentumnak.

– Jól kezdtük a bajnokságot, sokan már a Nyíregyháza II. riválisaként emlegetnek minket, de a bajnokság neheze még csak most következik és egyébként sem célunk a bajnokság megnyerése. Most „csak” egy lelkes, kulturált, szerethető csapat kialakítása a cél, amit a nézők meg is érdemelnek, hiszen idegenben is hazai hangulatot teremtenek nekünk. Legalább hatvanan kísértek el bennünket Székelybe is. Arról a mérkőzésről csak annyit, hogy ez egy ilyen nap volt, szinte minden sikerült, nem kell túl értékelni. A székelyi csapatnak pedig minden elismerésem,  mert ilyen eredménynél sem veszekedtek, velünk és a játékvezetőkkel szemben is sportszerűen viselkedtek! Ezúton is köszönöm a csapat nevében a polgármester asszonynak a vacsorákat és a szurkolóinknak, hogy mindig mellettünk állnak!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .