A megyei másodosztály Nyírerdő csoport nyolcadik fordulójának mérkőzéseit rendezik a hétvégén.

A sötét mezes vajai csapat az Őr elleni örökrangadóra hangol Fotó: tudósítónktól
Megyei II. osztály: Nyírerdő csoport, 8. forduló (kezdés: 15 óra, ifi: 13)
Szombat
Tuzsér (12.)–Gyulaháza (1.)
Szabó István, a Tuzsér edzője: – Nem nézünk könnyű feladat elé a hétvégén sem, hiszen az éllovas látogat hozzánk! A Gyulaháza kulturált futballt játszó csapat, amelyben sok magasabb osztályt megjárt játékos is szerepel. A papírforma tehát nem mellettünk szól, én mégis bízom a játékosaim heti edzésmunkájában és hozzáállásában! Ha ez a kettő „összeáll” és egy kis szerencse is társul hozzá, akkor nagyon megnehezítjük szombaton a potenciális bajnokesélyes fellépését a Lónyay-kastély kertjében!
Vasárnap
Szabolcsveresmart (9.)–Ópályi (15.)
Tara Sándor, a Szabolcsveresmart edzője: – Számunkra ismeretlen csapat érkezik, mindent el fogunk követni a győzelem érdekében.
Kósa József, az Ópályi edzője: – Végre megszereztük első hazai győzelmünket a jól játszó Berencs ellen. Tudom, a következő feladat sem lesz könnyű, de megpróbálunk tisztességes eredményt elérni.
Nyírkarász (7.)–Berencs FC (6.)
Tóth Tibor, a Nyírkarász edzője: – Sikerült egy újabb akadályt vennünk, ami akķor ér valamit, ha jó erőkből álló Berencs elleni meccset is be tudjuk húzni.
Gulácsi Zoltán, a Berencs FC edzője: – A héten azon dolgozunk, hogy a múlt heti kisiklást feledtessük.
Ladányi TC (14.)–Demecser (10.)
Kertész Milán, a Ladányi TC edzője: – Amíg a fejekben nincs rend és nem tudunk egymásért küzdeni, addig nehéz dolgunk lesz. A héten megpróbáljuk rendezni sorainkat, így reméljük, ezúttal sikeresek lehetünk.
Gombkötő Sándor, a Demecser játékos-edzője: – Úgy gondolom, minden egyes meccs fontos, de ez kiemelt jelentőségű számunkra. Ha nyerünk, tapadni tudunk az élbolyra, ha viszont veszítünk, akkor viszont a végén fogunk kullogni.
Vaja (2.)–Őr (8.)
Kiss Attila, a Vaja edzője: – A hétvégén visszataláltunk a helyes útra, most pedig jönnek a „szomszédok”. Sok néző előtt jó mérkőzésre számítok, amelyen a hazai veretlenségünket szeretnénk megőrizni. Nyerjen a jobb csapat, azok pedig mi legyünk!
Kálmándi Bertalan, az Őr edzője: – Hogy rangadó lesz-e, azt majd a meccs után megtudjuk… Az biztos, a Vajának most fut a szekér, de minden meccs más és más. Rólunk szólva annyit, ha legalább tizenketten leszünk és javítunk a helyzetkihasználáson, plusz a pályán azzal foglalkozunk, amivel kell, akkor van esélyünk egy színvonalas mérkőzést játszani a szomszédokkal.
Ajak (16.)–Fényeslitke (13.)
Spanyol Dezső, az Ajak megbízott edzője: – Minden megteszünk a győzelem érdekében, egy már talán Fortuna is mellénk áll és végre kijön a lépés. Nyerni szeretnénk, mert nagyon ránk férne a sikerélmény.
Nagy Zoltán, a Fényeslitke edzője: – Rendkívül érdekes eredmények születnek az utóbbi időben a szomszédvári rangadón… Bár a hazaiak még nyeretlenek, ettől függetlenül szoros eredményeket érnek el, ezért számunkra a Nyírmada elleni meccsen a második félidőben mutatott játék szükséges ahhoz, hogy pontot szerezzünk.
Nyírmada (11.)–Gergelyiugornya (3.)
Szőke István, a Nyírmada játékos-edzője: – Olyan csapat látogat hozzánk, amely idegenben rendre jól muzsikál. Éppen ezért nehéz mérkőzés lesz, de szeretnénk eredményesen szerepelni.
Czirják József, a Gergelyiugornya edzője: – Megbeszéltük a csapattal, hogy mindig csak a következő feladatra koncentrálunk. Ebben a szezonban nincsenek előre lefutott meccsek,  így Madán is csak akkor lehet keresnivalónk, ha maximálisan koncentrálunk.
Pátroha (5.)–Dombrád (4.)
Minyin Vitalij, a Pátroha edzője: – A hétvégén fiatalokból álló, jó csapattal találkozunk. Ha megtaláljuk a góllövő cipőt, akkor győzhetünk.
Tóth János, a Dombrád edzője: – Szomszédvári rangadó a javából. Mindig jó mérkőzéseket játszunk a Pátrohával, bár most egyik csapat sincs a legjobb formában. Bízunk a korrekt körülményekben, a mérkőzés pedig háromesélyes.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .