Gombkötő Sándor, a Demecser harcedzett játékos-edzője nem vattázza a véleményét. Ami a szívén, az a száján, ez visszaköszön a meccsek utáni nyilatkozataiból.
A negyvenkét éves csatár a nyáron tért vissza Demecserbe, kettős szerepkörben irányítja a Nyírerdő csoport tizedik helyén táborozó együttest. Szavai pedig rátapintanak az amatőr foci minden nyűgére, bajára…
– Megmondom őszintén, ha a Záhony marad a megye kettőben, akkor nem jövök vissza – kezdte kendőzetlen őszinteséggel Gombkötő Sándor. – Jól éreztem magam, szuper volt a társaság, a légkör, minden játékosnak hasonlót kívánok! De hát így alakul… Itthon azzal szembesültem, hogy a keret tizenöt tagjából nyolc távozott, a nyári átigazolási időszak vége kicsit kapkodósra sikerült, hogy legalább létszámban meglegyünk. De úgy gondolom, azok az emberek, akiket én tudtam idecsábítani, minden meccsen a maximumit hozzák ki magukból. Ugyanakkor, mint a szezon előtt is megpendítettem, lehet, hogy rá fog menni ez a félév arra, hogy igazán összeérjen a csapat. Most azon vagyunk, minél több pontot gyűjtsünk, hogy ne keljen összecsinálnunk magunkat tavasszal.
Gombkötő Sándor arra is kitért, amiről egyébként privát beszélgetésekben sok szakvezető regél, panaszkodik, de inkább a hallgatást választja.
– Akadnak olyan játékosok, akik heti egy edzést tudnak vállalni, ezzel nincs is probléma, csak így valamikor nyolcan, máskor tizenhatan vagyunk. Ha valaki azt mondja, hogy a megye kettőben profi munkát tud végezni, hazudik, vagy festi magát! Ennyi.. Mert például aki egész nap falazott, vagy a furikot tolta, attól nem várhatom el, hogy sprintben közlekedjen az edzésen, de ezzel sincs semmit gond, ez a mennyei bajnokság, így szeretjük. Ha viszont nem történik komolyabb változás, a mi korosztályunk „kihal”, hát nem tudom mi lesz. Három-négy év és meg lehet nézni, hol tartunk majd…
