A korábbi csengeri futballistáról, szakvezetőről, Szilágyi Sándorról közismert, hogy a szíve zöld-fehér. Nos, a közelgő negyvenhatodik születésnapja előtt olyan ajándékot kapott a sorstól, amiről eddig legfeljebb álmodozhatott: pályára léphetett a Ferencváros öregfiúk csapatában!

Szilágyi Sándor (állós sor, jobb szélen) a ferencvárosi csapat tagjaként, példaképeivel együtt lépett pályára Fotó: tudósítónktól

Az egykori Fradi-spílerek a nagydobosiak invitálására – akárcsak egy hete, Nagyhalászban – szombaton ismét „nálunk” jártak, eme alkalom kínált olyan soha vissza nem térő sanszot Szilágyi Sándor számára, amit bűn lett volna kihagyni. Pláne, hogy személyes „behívót” kapott.

Nincs az a nyavalya…

– Ültem szombat délelőtt a teraszon, egyszer csak üzenetet kaptam Csizmeg Lajos barátomtól, a Fradi öregfiúk technikai vezetőjétől, hogy mit csinálok délután, mert Bánki József, vagyis Dodó vár Nagydoboson, a meccsre. – ecsetelte a hihetetlen nap történéseit Szilágyi Sándor. – Elsőre megijedtem, mert egész héten beteg voltam, de persze, nincs az nyavalya, amit visszatartott volna, hogy életem álma megvalósuljon, hogy ha csak „nyugdíjasként” is magamra öltsem a Fradi-mezt. Hunor fiammal kocsiban pattantunk, megkerestem a régen használt futballcsukámat és kölcsönkértem Hanna lányom sípcsontvédőjét. Bevallom férfiasan, izgultam, mint nebulók az első iskolai napon, még egy telefont elengedtem a faternak, aki szintén hatalmas Fradi-szurkoló, mondanom sem kell, nem kellett könyörögni neki, hogy Nagydobos felé vegye az irányt…

Örök élmény – Hunor, mint kabala

Elindult tehát Szilágyi Sándor. Nem világot látni, jóval inkább beteljesíteni küldetését.

– Barátságosan fogadtak a játékosok öltözőben, közülük többet ismertem már személyesen, elég, ha csak Szenes Sanyira gondolok, aki Szatmár szülötte. Hatalmas élmény volt gyermekkorom bálványaival, Fischer Palival vagy éppen Dzurják Csöpivel egy légtérben készülni, az meg, hogy velük futhattam ki kezdőként a pályára, mégpedig bal oldali középpályásként, mindent vitt! Hab a tortán, hogy góllal, gólpasszal sikerült hozzájárulni az FTC szerepléséhez. Külön öröm, hogy a bemutatásnál, Bánki József Hunor fiamat is megemlítette, mint a csapat kabaláját! A történethez hozzátartozik, hogy anno a nyolcvanas években, amire már kevesen emlékeznek, serdülő válogatott koromban invitáltak a Fradi akkori utánpótláscsapatába, de a nagy távolság és bizonyos ok miatt nem volt lehetőségem vállalni a költözést. Köszönöm a lehetőséget a ferencvárosi öregfiúk csapatának, külön Bánki Dodinak, hogy ha csak egy délutánra is, de köztük lehettem, ráadásul teljes értékű társként tekintettek rám a meccsen. Egyben gratulálok a nagydobosiaknak a nagyszerű szervezéshez, no meg a profi szpíkernek, Papp Attilának!

Csak a rend kedvéért: a gálamérkőzés 7–7-es, barátságos döntetlennel zárult, mégpedig úgy, hogy a házigazda 6–1-es hátrányból egyenlített.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .