Oda-vissza több, mint nyolcszáz kilométeres portya, lábon kihordott szívinfarktus, de mindez meg sem kottyant: a Balkány továbbjutott a Magyar Kupában, így abszolút megérte a gyűrődés!

A balkányi csapat és a szurkolók együtt örülhettek a továbbjutásnak Fotó: tudósítónktól

A Belényesi Miklós vezényelte megye egyes futballegylet büntetőpárbajban ejtette ki a „csoporttárs” Ajkai Kristály SE-t az országos főtábla nyitófordulójában. Mégpedig idegenben, arról nem beszélve, hogy a Veszprém megyei legénység igencsak ütös kis brigád, második helyen tanyázik saját bajnokságában.

– Minden szempontból jól sült el, hogy bevállaltuk a kétnapos túrát – summázta a történteket Obsitos Norbert, a balkányi egyesület elnöke. – Az elért eredmény mellett azt gondolom, a csapatépítő hatás egyáltalán nem elhanyagolható szempont: utazás közben, majd a pályán az tükröződött vissza, hogy meghaltak egymásért a fiúk,  akik nagyot küzdöttek, átérezték, a meccs fontosságát és súlyát. Büszkék vagyunk rájuk, és az lehet az egész város. Összekovácsolódott a társaság, már ezért megérte, hogy nagy hangsúlyt fektettünk a kupasorozatra. Igaz, lábon kihordtam néhány szívindfarktust, viszont ha ilyen izgalom az ára annak, hogy sikerrel járjunk, hát én benne vagyok! A végén pedig a fiúk megtanítottak repülni is… Hozzáteszem, nagyon szimpatikus, sportszerető emberekkel találkoztunk Ajkán, aki a végén elismerték, hogy közelebb álltunk a győzelemhez. Érzésem szerint, ez a csapat nálunk is az élbolyban végezne…

Szóval, Obsitos Norbertet a lefújás után magasba dobálták a balkányi együttes tagjai, a szárnyalás pedig akár folytathat…

– A szívem azt mondja, hogy jöjjön a Budapest Honvéd, az eszem viszont azt diktálja, nem lenne rossz, ha a közel azonos képességű csapattal találkoznánk, lehetőleg most már hazai pályán, ebben az esetben tovább tudnánk menetelni – adott hangot reményének az elöljáró..

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .