A Magyar Kupa országos főtábla első fordulójának szombati játéknapján három megyei első osztályú csapatunk lépett pályára.

A megyei első osztályban szereplő Újfehértó hősies küzdelemben, hosszabbításban maradt alul az NB II-es Ajkával szemben. A vendégek mindjárt a meccs elején vezetést szereztek, majd ugyancsak az első félidőben a hazaiak kapusa, Gégény Bálint 11-est védett. A szünet után feltámadt a házigazda, ledolgozta kétgólos hátrányát, így 2×15 perces ráadás következett. A túlórást az Ajka bírtja jobban, Lengyel Béla kétszer is betalált, plusz még Nagy Erik és Nagy Mihály is beköszönt, eldöntve a továbbjutást.
Szerencsével járt viszont a Balkány, amely a Veszprém megyei első osztályú Ajkai Kristály SE otthonában ádáz csatában, tizenegyespárbajban kerekedett felül és folytathatja szereplését.
Búcsúzni kényszerült viszont a Nagyecsed, amely szintén tizenegyespárbajra kényszerült, amelyet a Nagybajommal szemben.
Magyar Kupa: országos főtábla, 1. forduló
Újfehértó–FC Ajka 2–6 (0–1, 2–2, 2–2), hosszabbítás után
Újfehértó, 432 néző, v.: Nagy R. Újfehértó: Gégény B. – Kerecsen J., Mogyorósi Á., Csizmarik Á. (Tóth E.), Seres K. (Zámbó D.), Petics Gy., Zámbó D., Daróczi P., Tóth Sz. (Veres D.), Pallai B., Szigeti V. Edző: Piskóti Zsolt. Ajka: Balogh M. – Lengyel B., Kenderes Z., Oláh L. (Nagy M.), Nagy I., Horváth P., Köles J., Heffler T., Nagy B., Görgényi D. (Nagy e.), Szabó N. Edző: Kis Károly. Gól: Seres K., Petics Gy., illetve Lengyel B. 2, Kenderes Z., Horváth P., Nagy E., Nagy M.
Piskóti Zsolt: – Gratulálok minden játékosomnak újra bebizonyították, hogy parádés sportemberek. Kettő nullás hátrányból óriási bravúrral visszajöttünk a meccsbe, de a hosszabbításra elfogytunk. Köszönjük lelkes szurkolóink biztatását.
Nagyecsed–Nagybajom 1–1 (0–0, 1–1, 1–1), tizenegyesekkel: 4–5
Nagyecsed, 250 néző, v.: Nazsa. Nagyecsed: Makó R. – Sarkadi G., Zámbó K., Marinas, Ascsillán L., Homann R., Bulyáki K., Bulyáki A., Kóka R., Török S., Somlyai G. (Papp Cs.). Játékos-edző: Ádámszki Róbert. Nagybajom: Horváth B. – Balogh Cs., Horváth P., Cséfalvay D. (Kolumbán E.), Nemes Gy., Balogh Á., Weimann R., Babai G., Acs-Gergely, Miskovics P., Vető Á. Játékos-edző: Horváth Péter. Gól: Kóka R. illetve Horváth P. Kiállítva: Vető J. (95. perc).
Ádámszki Róbert: – Nehéz bármit is mondani, ellenfelünk egyet rúgott, kapura, mégpedig 35 méterről, igaz az bombagól volt. Előtte és utána szokásunkhoz híven számtalan helyzetet hagytunk kihasználatlanul, a végén meg az öt kihagyott tizenegyesről nem is beszélve…
Ajka Kristály SE–Balkány 1–1 (0–0, 1–1, 1–1), tizenegyesekkel: 4–5
Ajka, 150 néző, v.: Gál P. Ajka Kristály SE: Dróth L. – Györkös B., Tisonyai R. (Csicsics R.), Szedlacsek B., Szélessy P. (Krén Á.), Magyar P., Ambrus K., Král L., Bakó R., Kungl Á., Szarka M. (Szabó Z.). Edző: Jeney Gyula. Balkány: Zán K – Csehil, Patalenszki J. (Bátyi L.), Müller Zs., Szabó M. (Petruska A.), Angyal N., Misák S., Belényesi M. (Onisziko), Csatári Á., Varga K., Szabó B. Játékos-edző: Belényesi Miklós. Gól: Györkös B., illetve Angyal N.
Belényesi Miklós: – Gratulálok az egész csapatnak a kitűnő játékhoz! Jó csapatot sikerült legyőzni, amelynek nagyszerű edzője van! Az első félidő kiegyenlített volt,a másodikban vezetést szerzett az Ajka, ezután viszont átvettük a kezdeményezést és helyzet, helyzet hátán hagytunk ki, emiatt jutottunk el a 11-esekig, ami már inkább fejben dől el. Köszönjük szépen a vezetőségnek, hogy megteremtették az ideális körülményeket ahhoz, hogy sikeresen vegyük ezt a nehéz mérkőzést: kétnapos túrát biztosítottak nekünk – amatőr szinten! Köszönjük szépen az Ajkai Kristály Se-nek, hogy vendégül láttak minket a gyönyörű létesítményükben és szívélyes házigazdák voltak! Sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban!
Az újfehértói csapat kapusa,Gégény Bálint 11-est hárított az első félidőben az Ajka elleni meccsen (videó: Szmolka Tamás)