Fut a nyírgyulaji szekér. A bakon Lukács Tibor edző ül, az istrángot pedig olyan futballisták húzzák, mint például Czerula Zsolt, akivel soraiban – mint a múltban annyiszor – megszaladt a megyei első osztályú csapatnak.

Czerula Zsolt kislánya máris nagy focirajongó Fotó: magánarchívum

Olyannyira, hogy hat forduló után egyes egyedül a Gyulaj teljesítménye patyolat tiszta, magyarán hibátlan teljesítménnyel trónol a tabella tetején. Mégpedig a harcedzett védő hathatós közreműködésével.

– A keret jelenlegi tagjai közül a legrégebben, nyolcadik éve vagyok Nyírgyulajban – konstatálta a harmincnyolcadik születésnapját a minap, nevezetesen szeptember 9-én ünnepelt Czerula Zsolt. – Megbecsülnek, úgy gondolom, eddig tudtam segíteni is, ha nem így lenne, valószínűleg már megköszönték volna szolgálataimat. Tényleg eredményesen kezdtünk: szerintem jól igazoltunk a nyáron, ami most már talán kijelenthető, hogy hatványozottam igaz. Az új fiúk gyorsan megtalálták a helyüket, a régi motorosok pedig tovább húznak. Reméltük, hogy ott leszünk az élcsoportban, és egyelőre nem is csalódtunk.

Hogy a folytatásban sem adja lejjebb a Lukács-legénység, arról Czerula Zsolt is gondoskodhat. Mégpedig a porondon, elvégre evidens: amíg bírja a strapát, tartja a frontot.

– Ameddig csak lehet, szeretnék futballozni, ennek, persze függvénye, hogy megússzam komolyabb sérülés nélkül, mert ez mindig benne van a játékban. Még mindig élvezem, örömet, feltöltődést tud okozni, nem utolsó szempont, hogy Gyulajban rendezett a háttér, csak a játékra kell figyelni. Plusz motiváció, hogy jól megy a csapatnak, azért más a jobb helyezésekért küzdeni, mint mondjuk a kiesés ellen. Ráadásul számomra az egy éves kislányom, Lilike és a feleségem nagy erőt adnak. A kicsit imádja, imádja a focit, az élet ajándéka, hogy láthatja az apukáját a pályán.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .