Szerdára is jut egy megyei első osztályú meccs: hétközben pótolják a negyedik fordulóból elhalasztott Vásárosnamény–Baktalórántháza bajnokit (kezdés: 16 óra)

A két egyesületet összeköti Madalina György edző személye, aki jelenleg Naményban, korábban Baktán dolgozott Fotó: kisvardafc.hu

A vendégek a hatodik, a beregiek a tizenegyedik helyen táborozva rugaszkodnak neki az aktuális fellépésnek. Mindemellett ennek az összecsapásnak akad egy olyan szála, ami mindenképpen megjegyzésre érdemes. A Namény három hete kinevezett edzője, Madalina György több, felettébb eredményes szezont húzott le a Baktát irányítva, amellyel például NB II-es bajnoki címet szerzett!

– Jó viszonyt ápol a két egyesület, ami nagy mértékben köszönhető a vezetők személyes kapcsolatainak – jelezte Kozma Attila, a Baktalórántháza elnöke. – Filep Sándor, naményi polgármester úrral, no meg Madalina György edzővel is barátként tiszteljük egymást, ez a legszebb labdajáték, a futball egyik ajándéka. A szerdai találkozón két olyan csapat találkozik, amelyek hemzsegni fog a hiányzóktól, hisz mindkét oldalon szép számmal akadnak sérültek, eltiltottak. A hazaiak feljövőben vannak, két szép győzelmet arattak, míg mi otthon csúnyán elhasaltunk a Nagyhalásszal szemben. Akik a helyszínen látták, tanúsíthatják, hogy a vereséghez a játékvezetőnek és a kettes számú asszisztensnek jelentős köze volt, sokat tettek azért, hogy ez az eredmény alakult ki… Természetesen a Halásznak most is gratulálunk! Kérdés, hogy a játékosaink miként tudnak talpra állni a történtek után….

Kozma Attila az esélylatolgatást mellőzte, bár annyit megpedzett…

– A mérkőzés biztosan Erős Pistás lesz, egy kicsit csípős, de mindez csak a  lefújásig tart. Barátként érkezünk, és úgy is fogunk eljönni vendéglátóinktól! Győzzön a jobb! Hozzátenném, Namény az a hely, ahol sok és a játékot szerető ember jár a meccsekre, akik megérdemlik azt, hogy jól szereplő csapatuk legyen!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .