Deskó Dávid kezdte, majd a Schmidt Péter, Szabó Roland páros bevégezte a munkát. A duó tagjai fejenként három-három gólt hintve tettek róla, hogy a Vásárosnamény eltángálja (7–4) a Kemecsét.

Szabó Roland (jobb szélen) és a naményi csapat tagjai sűrűn „összejártak gólt ünnepelni a Kemecse elleni meccsen Fotó: kisvardafc.hu

Madalina György, a Namény új edzője tehát továbbra is jól söpör: a megyei első osztályú egylet előbb a Kisvárda II., szombaton pedig a Kemecse elleni hazai fellépést húzta be.

– A lehető legroszabbul kezdtük a meccset: az első percben hátrányba kerültünk, majd szerencsére hamar sikerült egyenlítenünk, utána pedig a magunk javára fordítanunk a mérkőzést – ecsetelte a hétvégi eseményeke Szabó Roland, a beregiek frontembere. – Négy egy után az első félidő hajrája is kissé hektikusra sikeredett, mert egy tizenegyessel 4-2-re tudott szépíteni a Kemecse, amire egyből volt válaszunk, majd a szünet előtt kaptunk még egy gólt, ami elkerülhető lett volna, ez nem hiányzott. Az öltözőben mondta Gyuri bá, hogy a védekezésre figyeljünk kicsit jobban oda és nem lesz gond. A második félidőben sikerült még kétszer betalálnunk, így úgy gondolom megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.

Mégpedig Szabó Roland hathatós közreműködésével. Mindazonáltal a huszonöt esztendős támadóból úgy kellett kihúzni minden szót, mert a meccs után elment a hangja… De legalább megérte berekedni.

– A góljaim nagyon jókor jöttek személy szerint nekem is, mert az előző meccsen, Kisvárdán egy-két gól benne maradt a lábamban, ez szerencsére most „kijött” – elmélkedett Szabó Roland. – Külön megemlíteném Lyáh Artúrt, aki nagyban hozzájárult a mesterhármasomhoz: két gólpassz mellett, ha jól emlékszem Schmidt Péternek is kiosztott néhány gólpasszt. Remélem, a folytatás sem lesz rosszabb!

Ez hamar kiderül: a Vásárosnamény szerdán pótolja a negyedik fordulóból elhalasztott Baktalórántháza elleni hazai fellépést (kezdés: 16 óra).

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .