Benne volt a pakliban, hogy a Vásárosnamény elleni zakó (7–4) után valami történni fog… Mármint Kemecsén, a megyei első osztályú futballcsapat bázisán.

Resán Attila „ringbe” száll: a kispadról segíti a kemecsei csapatot Fotó: magánarchívum

A tabella ugyanis nem hazudik, márpedig az újonc együttes hat eddigi fellépéséből ötöt elbukott, miközben a korábban közvetlen riválisnak elkönyvelt Fehérgyarmattól öt, az említett Naménytól hét gólt kapott!

– A szakadék szélén sem remeg a lábam, pedig semmi biztató nem történt, ami ezt megalapozná – bocsátkozott mély elemzésbe Resán Attila, a Kemecse szakosztályvezetője. – Csak a csapat, ebbe magamat is beleértve, hibás azért, hogy nem tudunk csak percekig felnőni a feladat megoldásához. Az előjelek is rossznak mutatkoztak, mert sokáig húzódott a megyei első osztályú indulás biztossá válása, ezért az átigazolási időszak végére maradt a lehetőségek kiaknázása. Mondanám, hogy így is jól sikerült igazolnunk, de az erős hazugság lenne. Azt nem taglalnám, ki mennyire vált be, vagy mennyire nem, de egy tény: a jó csapategységet felborított a jövés-menés és ez eddig nem sikerült újjá kovácsolni. Egyebek mellett ez is szerepet játszik a minősíthetetlen szereplésben. Edzőváltást és új impulzus behozását rebesgetnek a megyei foci berkein belül, de az érdeklődés és „pletykák” által keltett feszültség lenyugtatása érdekében kijelentem: nem lesz edzőváltás Kemecsén! Új impulzus annál inkább, mert új alapokra helyezzük a koncepciót. jelentsen ez bármit is, és a velünk felmosott padlóról felállva bebizonyítjuk saját magunknak, hogy képesek vagyunk ennek a feladatnak a megoldására. Mert nincs más kiút!

A mentőakció érdekében új verzió lép életbe. Márton Péter marad továbbra is a tréner, mindazonáltal Resán Attila sem lesz kívülálló a bajnoki összecsapásokon, immár testközelből segíti a Kemecsét.

– Egy tény, minden önuralmamat összeszedve visszaülök a kispadra: annak ellenére, hogy eltökélt szándékomban állt egy életen át ezt elkerülni – tudatta az elöljáró. – De a jelenlegi helyzetben a játékosok felé kell az a plusz, hogy érezzék – ott vagyok mellettük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .