Emelkedő röppályára állt a Fehérgyarmat. A megyei első osztályú futballcsapat előbb a Kemecsét, majd a Tiszakanyárt kalapálta el: a két fellépésen kilenc gólt gyártva rakétázott az alsóházból a középmezőnybe.

Lakatos Ferenc (jobbról) megkapta a lehetőséget a bizonyításra, amivel élni kíván Fotó: Bereczki Zoltán
Utóbbi összecsapáson Lakatos Ferenc villantott: a tizenhét éves titán két gólt rámolt be. Az irányító középpályás bevetése – szó szerint – nyerőhúzásnak bizonyult. A Fehérgyarmat 4–0-ra győzött Kanyáron, Harbula Balázs edző pedig külön méltatta „Cuni” alakítását.
– Édesanyám ragasztotta rám még kölyökként ezt a becenevet, lehet, a méretem miatt, mert most sem vagyok valami nagy, akkor meg kifejezetten kicsi voltam – árulta el a „Cuni” megszólítás eredetét Lakatos Ferenc. – Természetesen jól esett Harbula Balázs dicsérte: régóta ismerjük egymást,, amióta focizom gyakorlatilag végig ő az edzőm, érzem, hogy bízik bennem,  igyekszem ennek  megfelelni. Szinte minden sikerült Kanyáron, ráadásul megszereztem az első. majd a második gólomat ebben az idényben. Bár a Kemecse ellen is nekem „adtak”  egy gólt, ez tévesen jelenet meg az adatbankon, igazából annyi történt, hogy én adtam a gólpasszt Barta Fecónak.
Eljutni az NB III-ig
Lakatos Ferenc előtt szabad a pálya, a gyarmati üdvöske még kifuthatja magát – már, persze, ha jól sáfárkodik tehetségével.
– Szeretnék eljutni az NB III-ig, de ahhoz még nyilván sokat kell edzeni, dolgozni, Gyorsabb döntéseket kell hoznom a pályán, ehhez pedig rendszeresen játékra van szükség. erre a szezonra jöttem fel a nagycsapathoz, korábban az ifik és a felnőttek között ingáztam. Tudom, nagy lehetőség ez számomra, próbálok ennek megfelelően készülni: a meccsek előtt semmi buli, utána azért elmegyek a haverokkal, ami szerintem még belefér.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..