Pedig egy újabb iksz, sorrendben az ötödik most nem okozott volna letargiát… Ehelyett oda a veretlenség, a Sényő-Carnifex NB III-as futballcsapata elbukta (1–2) az élen nyomuló DEAC elleni fellépést.

Mindenesetre a Keleti csoport tizenegyedik helyén ragadt szabolcsiak saját bőrükön tapasztalhatták, hogy a Loki élvonalbeli együttesének korábbi ásza, Ibrahima Sidibe még mindig képes domborítani – a Debrecen mindkét gólját a már harminckilencedik évét taposó csatár hintette.
– Ezen a mérkőzésen egy Sidibével jobbak voltak! – szögezte le Imrő László, a sényői edzőpáros tagja, aki Fiumei Viktorral közösen irányítja az együttest. – Ellenfelünk két apró hibánkat könyörtelenül kihasználta. Összességében sikeresen felkészültünk a DEAC-ból, hisz a két gólon kívül nagyobb lehetőséget nem hagytunk a vendégcsapatnak. Bár az is bebizonyosodott, hogy idegenben két szerzett góllal meg lehet nyerni egy mérkőzést. Óriási csata volt mezőnyben, viszont mi ismét csak a helyzetkialakításig jutottunk el, tovább, sajnos nem tudunk lépni. A nagy meleg ellenére kifejezetten nagy iram jellemezte a meccset, amit mindkét csapat tudott tartani a végéig. Ugyanakkor az is igaz, hogy az öt forduló során gyűjtött négy pont, valamit az öt szerzett gól rettentően kevés! Főleg annak tükrében, hogy ebben van egy öngól egy büntetőből szerzett találat. A maradék góljainkat pedig védőjátékosaink jegyzik. Ami ebben pozitív, hogy hátvédjeink is képesek gólt szerezni, de most már a góllövésért felelős játékosok is hozzá tehetnék a maguk részét, mert így hamarosan komoly veszélybe kerülünk. A lefújást követően viszont nagyon sajnáltuk a fiúkat, mivel megpróbáltak mindent kiadni magukból, ami ezúttal csak a tisztes helytállásra volt elegendő egy jó, de nem verhetetlen csapattal szemben!