A megszűnt csapatok, parlagon maradt pályák sorozatunk a nyárutón is tovább gördül: ezúttal az olcsvaapáti futballtörténelemben mélyedt el Borbély Balázs.

Vakamikor ékszerdoboz volt, ma elhagyatott az olcsvaapáti katlan Fotó: Borbély Balázs

A folyam menti civilizációkról mindenki tanult, legalább is benne van a tananyagban. Egyiptom a Nílus ajándéka, a Tigris és Eufrátesz mentén Mezopotámia, az Indus és Gangesz mentén India, a Huangho és Jangce partjain pedig Kína jött létre. Érhetetlenül kevés szó esik ilyenkor egy olyan magyarországi településről, amely ráadásul Szatmár egyik ékköve is. Ez a falu Olcsvaapáti.

Talán csak a kis mókus tudja…

Olcsvaapáti a három folyó ajándéka: a Tiszáé, a Szamosé és a Túré. A Kraszna is a kertek alatt folyik, így nem túlzok, ha azt mondom, hogy Olcsvaapáti a vizek hazája. Nem véletlen, hogy a Tisza partján ültünk le egy kis beszélgetésre Kósa Tiborral és ifjabb Szabó Zoltánnal. Miről másról, mint az apáti futball múltjáról.

Mert jelene, sajnos nincs. Jövője? Hagyjuk. Azt talán csak az a kis mókus tudja, amelyik ott bujkált a part menti fákon, ide-oda cikázva hallgatva beszélgetésünket. Sajnos, aki a legszakavatottabb lenne ebben a témában, pár hónappal ezelőtt elhunyt. Kósa László neve egybeforrt az apáti focival. Ő volt a csapat mindenese, lelke, szervezője, vezetője hosszú ideig. Nélküle kicsit homályos a múlt, ködbe vesznek a kezdetek. Holott 1970 előtt is volt itt sportélet, futball is.

A révész hozta vissza a labdát

A falu akkor még a vásárosnaményi járáshoz tartozott, így a csapat is az ottani bajnokságban pallérozódott. Barabás, Aranyosapáti, Tiszaszalka és sorolhatnám még az akkori ellenfeleket. Azért oda lovas fogattal (mert ilyen is volt), vagy éppen kölcsönkért biciklivel (Postás Joli biciklije nagyon jól karban volt tartva) eljutni nem is volt annyira egyszerű. Jobb esetben IFA-val.

Az 1970-es árvíz nagy törést jelentett a település fejlődésében, sokan elköltöztek innen. A lakosság száma jelentősen megcsappant, a jelenlegi lélekszám töredéke az egykorinak. A régi futballpálya a Szamos partján állt, volt olyan, hogy a folyóba rúgott labdát a révész hozta vissza. Aztán amikor az a szép régi fűzős laszti jól megszívta magát vízzel, egy-egy fejesnek szerdáig látszott a nyoma. Fenn is maradt ez az apró kis párbeszéd: – Fejelj Berti! Na, én nem!

Megnőnek még ezek a fiúk…

Aztán a hetvenes évek végén elkészült az új pálya, innentől kezdve itt pattogott a labda nagyjából a nyolcvanas évek közepéig. A pár éves pauza után Kósa László vezetésével újjászerveződött a csapat. Főleg tizenéves fiatalokból állt, akik mellé azért szükség volt néhány rutinosabb játékosra. Neveket nem szeretnék írni, mert, aki valamikor pályára lépett apáti színekben, az joggal várhatja el, hogy bizony őt miért is hagytam ki.

Az újjáalakulás utáni első szezon nem sikerült túl fényesre. Az első meccs nem sült el annyira rosszul, a Csegöld hazai pályán csak nagy nehezen tudta 1–0-ra megverni az abszolút újoncot. Később azért jöttek nagy zakók, így a szezon végére összeszedett 275 kapott gól jelezte, hogy van még mit csiszolni a taktikán. Aztán végre megszerezték az első győzelmet. A Kölcse ugyanis nem utazott el Apátiba, így játék nélkül jutottak a két ponthoz, ugyanis akkor még annyi járt a győzelemért. Az első pályán kiharcolt pontot Méhteleken szerezték, egy emlékezetes 2–2-es döntetlennel. Az egyik apáti gólt fejesből szerezte csapatuk 160 cm „alacsony” tagja. Mondták is az optimista apáti drukkerek: –Várjatok csak, megnőnek még ezek a fiúk!

Ékszerdobozzá tették

Amikor Kisart először verték 3–1-re Kisarban, mondták újra: – Lássátok?! Felnőttek a pulyák! Majd 1994-ben már bajnoki címet ünnepelhettek a városkörzeti „kettőben”. Abban az évben történt, hogy az apáti „Másnapos FC” egy reggelig tartó lagzi után 9–1-re győzött a Rozsály ellen. Kérdezték is a szurkolók, hogy voltak ezek a fiúk a lakodalomban? Mind egy szálig ott voltak. Időközben felépült az öltöző, korlátot építettek a pálya köré és egy kis lelátót is. Igazi kis ékszerdobozzá tették a sporttelepet. Megalakult az ifjúsági csapat, úgy tűnt, hogy egyenesen felívelő pályára állt az apáti foci.

Nem így történt, ugyanis Kósa Laci bácsi abbahagyta a ténykedését, többen eligazoltak a csapattól. Gindele Sándor, alias „Basa” vette át a csapat irányítását, jöttek „légiósok” Nyírmadáról, Szatmárcsekéről és így Apáti stabilizálta helyét a városkörzeti „egyben”.

Marad az emlékezés

Aztán átvette a csapat irányítását Halász Csaba, az akkori polgármester, bekapcsolódott edzőként Moldován János, az egyesület pedig fokról fokra erősödött, mint a szilvapálinka. 1997-től már folyamatosan a dobogóért harcoltak, volt egy 26 meccses veretlenségi sorozatuk is, formálódott az aranycsapat. Végül 2002-ben felértek a csúcsra, megnyerték a bajnokságot. A magasabb osztályt azonban különböző okok miatt nem vállalták és ezzel alá is írták az olcsvaapáti foci halálos ítéletét. A következő szezonban még elindultak, aztán csendesen megszűnt a csapat. Marad az emlékezés, meg a nosztalgia, amikor Zsír, Basa, Kissúr, Ramszi, Szegő, Nikoflex, Menotti, Becses, Spíler, Kökény, Zsityu, Colos, Jeki és a többiek nevétől volt hangos az apáti katlan.

Borbély Balázs

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..