A megyei másodosztály Pannónia Zrt. csoport negyedik fordulójának mérkőzéseit rendezik a hétvégén.

Megyei II. osztály: Pannónia Zrt. csoport, 4. forduló (kezdés: 16 óra, ifi: 14)
Szombat
Tiszalök (5.)–Geszteréd (12.)
Nagy Gábor, a Tiszalök edzője: – Az előző két mérkőzésen egyaránt 4–1-es vezetésről „sikerült” szorosnak tűnő végeredményt produkálnunk. Nem mindig fog beleférni, hogy a második félidőben ennyire magunkra engedjük az ellenfelet. Most a legfontosabb feladatunk, hogy ezt a hiányosságunkat minél előbb kijavítsuk. Mindenképpen itthon akarjuk tartani a három pontot, hazai pályán ez nem lehet másképp!
Géczi Péter, a Geszteréd játékos-edzője: – A Tiszalök megerősödött a nyáron, ezért nehéz mérkőzésre számítok, de „pontosan” szeretnénk távozni. A katasztrofális vasárnapi produkciót javítanunk kell!
Vasárnap
Rakamaz (1.)–Nyírbéltek (10.)
Veigli Géza, a Rakamaz szakmai vezetője: – Ami az eredményeket illeti, az eddig jó, a játék viszont még nem az igazi. Ha visszatérünk a régi kerékvágásba, azt gondolom, megnyerhetjük a meccset, amit joggal várnak tőlünk.
Tóth Tibor, a Nyírbéltek edzője: – Úgy gondolom, a Rakamaz az első számú esélyese a bajnoki címnek! Mi épülőfélben lévő csapat vagyunk, már részsikereknek is tudunk örülni, de azért egy pontot elcsípni komoly meglepetés lenne…
Encsencs (4.)–Kállósemjén (7.)
Szedlár János, az Encsencs játékos-edzője: – Tavaly kicsit parázsra sikerült, most szeretném, ha kicsit nyugodtabb meccset játszanánk.
Mészáros Ákos, a Kállósemjén játékos-edzője: – Szerintem minden csapatnak nehéz Encsencsről pontot, még inkább pontokat elhozni, de mi megpróbáljuk…
Kálmánháza (14.)–Tiszavasvári (8.)
Kotricz Zoltán, a Kálmánháza játékos-edzője: – Az előző fordulóban sikerült megszereznünk az első pontunkat, külön pozitívum, hogy kapott gól nélkül hoztunk le egy mérkőzést, méghozzá egy erős ellenféllel szemben idegenben. Ez kellő önbizalmat kell, hogy adjon nekünk, de tudnunk kell helyen is kezelni a dolgokat. A munkának megvan az eredménye, ezért kell továbbra is meg nagyobb elszántsággal dolgoznunk. Ezúttal hazai környezetben fogadunk egy szinten nagyon erős ellenfelet, a fogadóirodáknál továbbra sem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de a Rakamaz elleni haza bajnokin is tudtuk bizonyítani, hogy van tartása a csapatunknak, és képesek vagyunk nagyon szervezetten játszani az élgárdák ellen is. Hazai pályán mindent megteszünk, hogy eredményes és jó mérkőzést játszunk egy nagyon jó Tiszavasvári ellen.
Nagy István, a Tiszavasvári edzője: – Játékoskeretünk meglehetősen szűkös, de ezt nem azt jelenti, hogy mindenkinek bérelt helye van a kezdőben! A héten próbáltam rendet tenni a fejekben, a vasárnapi meccset pedig nem szabad félvállról venni!
Nyírlugos (16.)–Nyíribrony (13.)
Kavalecz Béla, a Nyírlugos edzője: – Nem akarom elkiabálni, vasárnapra talán nyolcvan százalékos lesz a csapat, és remélhetőleg össze tudunk úgy állni, hogy pontot, pontokat szerezzünk.
Marincsák Viktor, a Nyíribrony edzője: – Picit beragadtunk a rajtnál, de hosszú még a szezon, tavaly pont fordítva történt minden, eredményes ősz, tavaszi visszaesés. Ha ez most megfordul nem leszünk szomorúak a végén, úgy gondolom, a tyúkokat is este számolják!
Nagykálló (9.)–Bököny (11.)
Ifj. Koskovits György, a Nagykálló játékos-edzője: – Az első hazai meccsünkön nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése.
Marozsán Mihály, a Bököny edzője: – Jó meccsre számítok, meglátjuk mi sül ki belőle. Győzzön a jobb!
Kótaj (2.)–Levelek (15.)
Seregi Mihály, a Kótaj edzője: – A csapat lendületben van, egységes, motivált, hazai pályán pedig a három pont megszerzése a cél.
Gebri György, a Levelek játékos-edzője: – Az elmúlt években nem győzni jártunk Kótajba, ráadásul a két csapat jelenlegi helyzetét figyelembe véve sem sokat nőnek esélyeink. Ennek ellenére bízunk abban, hogy a felbérelt hivatásos villanyszerelőnk segítségével sikerül kiküszöbölnünk az első harminc perces rövidzárlatainkat. Ha végre a szerencse is mellénk áll, akár tippmixgyilkos meccset is játszhatnánk…
Kék (3.)–Apagy (6.)
Fabók István, a Kék edzője: – A tongai kajakos óta tudjuk, nem minden az, aminek látszik, vagy csak majdnem. Általában az a hír és szenzáció, ha a postás harapja meg a kutyát, ha fordítva történik az tök természetes. Guardiola mester mondta, a meccseket nem mindig az nyeri, aki jobban játszik, hanem aki tudatosabban! Na ez az! Így, számunkra az irány nem lehet más, mint tudatosan készülni a következő mérkőzésünkre, jelentsen ez bármit is. Akkor talán nem gabalyodunk bele mint a szegény Lali az amazonasi bozótosba!
Németh Attila, az Apagy játékos-edzője: – Ismeretlen az ellenfél, ezért kellő óvatossággal lépünk fel. Úgy gondolom, hogy ez az a hétvége, amire a múlt heti pofon beérhet! A fejekben rend lesz, így csak a három pont, amivel távozhatunk Kékről!
(A mérkőzést Újdombrádon rendezik)