Meglehet, négy döntetlen után már tele a hócipője a Sényő-Carnifex NB III-as futballcsapatának az effajta végkifejlettel, mindazonáltal a vasárnapi (kezdés: 16 óra), DEAC elleni hazai fellépésen egy újabb iksz egyáltalán nem lenne tragédia.

Barcsay Márk (kék mezben) és a Sényő megfékezné a vasárnapi ellenfelet Fotó: facebook/senyócarnifex

Naná, hisz a hajdúságiak a Keleti csoport tabellájának tetején feszítenek – veretlenül! Három győzelem mellett a Putnok elleni remi „rondít bele” valamelyest a képbe. Jóllehet, eddig csupán egyszer mutatták meg magukat vendégként, midőn a Tállyát gyűrték le.

Szóval, fel van adva a szabolcsi egylet számára a lecke, persze, legyőzhetetlen ellenfél sincs a harmadik vonalban, ezt megannyi korábbi eredmény bizonyította már.

– Játszottunk már három borsodi csapattal, mindhárom meccs döntetlenre végződött – elmélkedett Imrő László, a sényői edzőpáros tagja, aki Fiumei Viktorral közösen irányítja az együttest. – Játszottunk már egy debreceni csapattal, ami szintén döntetlenre végződött. Most ismét egy debreceni csapat jön hozzánk… A DEAC jól kapta el a rajtot, magabiztosak, szervezettek, egységesek. Ha mindenki a maximumot nyújtja, akkor azért lehet egy szép délutánunk!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .