Mészáros Ákos, a Kállósemjén játékos-edzője még azon melegében, a vasárnapi megye kettes bajnoki lefújása után kibökte: „Ha nem látom, nem hiszem!” Mármint, azt, hogy Pécsi Viktor, a vendég Kálmánháza kapusa nem tízesre – egyenesen tizenegyesre védett!

Amennyiben osztályoznák a teljesítményeket, dukálnak eme érdemjegy a néhány napig még harminc éves cerberusnak, aki szeptember 16-án ünnepli születésnapját! Tény és való, a Pannónia Zrt. csoportban szereplő Kálmánháza úgy húzta ki 0–0-ra a meccset az esélyesebb ellenfelével szemben, hogy a hálóőr – szó szerint – mindent kivédett. Aminek láttán, még a játékvezetői ellenőr is megemelte kalapját, aki pedig már látott néhány csodát…
– Én is elgondolkoztam rajta, egy-két védésem, hogy sikerült – elmélkedett a történtekről Pécsi Viktor, a Kálmánháza portása. – Egyszerűen jó napom, szerencsém volt, kapusoknál van ilyen, amikor valamennyi labda elakad bennük. Hál’ istennek pályafutásom során akadt néhány jó meccsem, de mindig a legutolsó a legemlékezetesebb. Sajnos, a munkahelyi elfoglaltság miatt behatároltak a lehetőségeim, nem tudok annyit edzeni, ami mondjuk, a megye egyhez szükséges lenne, a rutin azért segít a nehéz szituációkban.
Pécsi Viktor learatta a jogos elismeréseket, nem mellesleg nem ez volt az első nagy „dobása” kálmánházi színekben.
– A mérkőzés után az ellenfél edzője és a csapattársak is gratuláltak, ami jól esett. Egyébként a kezdés előtt poénkodtam, hogy ha lehozunk egy meccset kapott gól nélkül pezsgőt fogok bontani, na ez elmaradt, lehet, még bepótoljuk valamikor. Mondhatjuk, jó ómen vagyok a Kálmánházának: jó néhány éve, amikor már védtem itt egy Geszteréd elleni találkozón, a hosszabbításban előrementem elvégezni a szabadrúgást. Berúgtam, így lett 2–2 és pontot szereztünk.