A megszűnt csapatok, parlagon maradt pályák sorozatunk a nyáron is tovább gördül: ezúttal a botpaládi futballkrónikát dolgozta fel Tukacs László.

A botpaládi kapu ezen a helyen állt… Fotó: ifj. Irényi Zoltán

Ha Sonkád felől érkezünk Botpaládra, szép növendék gyümölcsfákat látunk az úttól jobbra. Mindig örömmel figyelem a fákat, még akkor is, ha csak árnyékot adnak, gyümölcsöt nem. De itt megdobban a szívem, mert ezek a szép fácskák a régi botpaládi focipálya helyén állnak, amiről olyan sok kedves emlék, sok-sok kemény csata és humoros jelenet jut eszembe.

Hajrá, Palád! De melyik?

A Botpalád TSZ SE, majd Botpalád FC focimúltja rövidebb időd ölel fel, mint a szomszédos Kispaládé, mert a két település gyakran közösen üzemeltette a focicsapatot és általában Kispalád néven indultak. Mikor mind a két településen volt foci, a találkozójuk – nyugodtan leírhatom – a lakosság apraját-nagyját megmozgatta. Tehát ezek voltak az úgynevezett „ötesélyes” meccsek: 1, x, 2, félbeszakad, vagy el sem kezdődik…

Főleg azok számára volt „presztízs”, akik mondjuk Kispaládról játszottak a Botpaládban, netán fordítva… Játékvezetőként volt szerencsém két ilyen összecsapást is lehozni, azt kell mondjam, az iram a magasabb osztályokat idézte, a nézőszám pedig egy mai MTK-meccset bőven überelne. Itt nem számított, melyik csapat hányadik. A népes szurkolótábor meg ordította: Hajrá, Palád! Azt csak az odavalók tudták, hogy melyik…

Máig emlegetett sportbál

Azt gondolom, a Botpalád FC fénykorát 1998-2000 táján élte. Ekkor vezette a csapatot Irényi Zoltán. Olyan gárda jött akkor össze a két Paládról, hogy verte a környéket. Akkor voltak fiatalok a kispaládi pengés játékosok, az Edu, Leó, Muki, Kossuth, Zsidó, Nagy Laci. A botpaládiak közül a Mészáros-fiúk, Szeles Gyuri, Szeles Tibi, Szikszó Karcsi, Pinkóczi Tamás, na meg Futó Laci, akinek rettegtük a bődületes szabadrúgásait! Fátyol Csabára is emlékszem, és bocsánat, ha valakit kihagyok, de elszálltak ezek a szép évek, sok minden a feledés homályába vész… Ebben az időben a pályán kívül is összetartottak nagyon a fiúk. Gyakran voltak közös főzések, meg a jó eredményekért az Irényi család szervezett egy sportbált, amelyet még ma is emlegetnek…

Cigizve melegített

Aztán Lázár Jenő is vezette sokáig a csapatot. Nyugodjon békében! A régi időkben – még a 90-es évek elején – volt egy hozzám hasonló „mélynövésű” hátvéd, a Dán Miki. „Kismiki” volt a művészneve. A szájában cigarettával (!) melegített be, ez abból állt, hogy ha arra jött a labda, hatalmasakat rúgott a „Csinosnak” kapura.

Aztán úgy 2004-2005 táján már kicsit kopott a botpaládi foci fénye, de még elég ütőképes egylet volt. Akkor történt egy Hermánszeg–Botpalád meccsen: megérkezett a busz Botpaládról, elsőnek jóbarátom, a „Döbrögi” szállt le. Egy üres üveg volt a kezében. Megölelt és kissé fátyolos hangon mondta: „Lacikám, megszületett a tizedik gyermekem! Hoztam neked egy üveg pályinkát, de megittuk útközben… Nem baj, egészségetekre! Gratulálok, sok örömöd legyen a gyermekben! Hogy hívják?” A barátom elgondolkozott kicsit és azt mondta: „Hallod, én már nem is tudom…”

…és valahol lesz talán pálya

Azzal elbotorkált a kispadra, mivel a gyermekáldás ünneplése kicsit megviselte. Már a szerelés sem volt teljesen meccsre kész, mert a kék-piros-fehér mezhez farmernadrág és csuka volt rajta. Csendesen csordogált a meccs, mikor úgy huszadik perc táján a barátom összeszedte magát, odajött az oldalvonalhoz és elkiáltotta magát: „Kistukacs, hééééé!!!! Arnold!!!!” Azt akartam ezzel érzékeltetni, hogy akkor még jórészt a barátságról, az együttlétről szólt a foci.

Talán majd fiatal barátom, ifjú Irényi Zoltán, akár egykor az édesapja, megint feltámasztja a focit Botpaládon. És valahol lesz pálya, vagy játszanak Kispaládon, mint régen valamikor…

Tukacs László

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..