A Magyar Kupa megyei selejtezőjének szerdai második fordulójában rendezett hat mérkőzésen – mint arról részletesen beszámoltunk – huszonhat gól esett, és egy kivételével mindenhol hazai siker született.

A tét pedig fokozódik, sőt, most lesz csak igazán nagy. A harmadik körben immár az országos főtáblára jutás a „jutalom” a párharcok győztesei számára. Ahogy azt korábban taglaltuk, megyénkből 20 egyesület adta be nevezését a 2019-2020-as kupasorozatra, így az MLSZ döntése értelmében Szabolcs-Szatmár-Bereg megye három együttest adhat fel az országos főtáblára.
Ez lesz tehát az utolsó lécsőfok, amelyet „meg kell mászni”. Két másodosztályú együttes, a Csenger és a Rakamaz egyaránt hazai pályán fogadja magasabb osztályú ellenfelét, míg Balkányban „élvonalbeli” csapatok csatáznak.
A továbbjutás változatlanul egy mérkőzésen dől el: amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, hosszabbítás nincs, a továbbjutás a tizenegyesrúgásokkal dől el.
Magyar Kupa: megyei selejtező, 3. forduló
Szeptember 4, szerda, kezdés: 16 óra
Csenger–Nagyecsed, Rakamaz–Újfehértó, Balkány–Mándok