A megyei másodosztály Nyírerdő csoport harmadik fordulójának mérkőzéseit játsszák a hétvégén.

Az őri csapat tagjai már két győzelemnek, hibátlan kezdésnek örülhettek Fotó: Ilyés Zoltán

Megyei II. osztály: Nyírerdő csoport, 3. forduló (kezdés: 17 óra, ifi: 15)

Szombat

Tuzsér (5.)–Ajak (14.)

Szabó István, a Tuzsér edzője: – A sorsolásunkból adódóan ismét hazai pályán játszhatunk, szeretnénk kihasználni ezt a lehetőséget, hogy szaporíthassuk pontjaink számát. Bízom abban, hogy futballistáim önbizalmának jót tett a hétvégi győzelem és tovább tudunk haladni ezen az úton.

Barati István, az Ajak edzője: – Nincs semmi gond, nálunk ez a szokás. Hosszú nyári szünet, rövid felkészülés, kell még néhány meccs mire összeáll a csapat, és mi is elkezdjük a bajnokságot.

Berencs FC (8.)–Demecser (9.)

Lippai Tibor, a Berencs FC edzője: – Hazai meccsen mindenképpen szeretnénk begyűjteni a három pontot. Tudjuk, nem lesz egyszerű mérkőzés, a siker érdekében pedig próbáljuk stabilizálni a védekezést.

Gombkötő Sándor, a Demecser edzője: – A Gyulaháza ellen hiányzott a megfelelő tűz, ami a pontszerzéshez szükséges lett volna. Ha a héten ezen tudunk változtatni, a sok gondunk ellenére is győztesen hagyhatjuk el a pályát a masszív a Berencs ellen.

Vasárnap

Őr (4.)–Gergelyiugornya (10.)

Kálmándi Bertalan, az Őr edzője: – Attól függetlenül, hogy elmúlt héten botlott, jó csapat az Ugornya, de hazai pályán mindenképpen a három pont megszerzése a cél. Ehhez viszont sokkal jobb játékra lesz szükség, mint amit legutóbb nyújtottunk, persze, továbbra is bízom a fiúkban.

Czirják József, a Gergelyiugornya edzője: – A hétvégén látottak alapján nagyon nehéz meccsre számítok, mert ha megint ilyen hozzáállással és akarással fogunk futballozni, akkor biztos a vereség. Reméljük, a fiúk átgondolták a Ladány ellen történteket, és ismét buzog bennük a bizonyítási vágy.

Ladányi TC (7.)–Dombrád (1.)

Sütő János, a Ladányi TC edzője: – Az elmúlt fordulóban nagyot küzdött a csapat, ez kell, hogy jellemezzen minket a folytatásban is. Nagyon fiatal és erős Dombrádot fogadunk, ettől függetlenül szeretnénk pontot, jobb esetben pontokat szerezni.

Tóth János, a Dombrád edzője: – Először is köszönjük szépen a nyírkarásziak vasárnapi vendéglátását! Harmadik idegenbeli mérkőzésünket játsszuk ezúttal egy kétarcú csapattal szemben, ha ugyanolyan fegyelmezetten futballozunk, mint az elmúlt két meccsen, pontot, pontokat szerezhetünk.

Nyírkarász (15.)–Pátroha (2.)

Tóth Tibor, a Nyírkarász edzője: – Hát elértük ezt is, amikor minden ellenünk szól. Nem játszunk jól, ráadásul sok helyzetet kihagyunk, az ellenfél pedig azonnal megbüntet minket ezért. Mindenki másra akarja fogni, de ez nem igaz, mert egy csapat vagyunk. Jönnek a kiállítások, sérülések és újabb rangadó vár ránk, reméljük, aki rendelkezésre fog állni, felszántja a pályát a siker érdekében! Játszunk rosszul, ne alakítsunk ki sok helyzetet, de legalább nyerjünk!

Minyin Vitalij, a Pátroha edzője: – Két újonccsapat ellen eredményesen kezdtük a bajnokságot. Azt mondom, a nyári felkészülés jól sikerült, igazából viszont most derül ki, ez mire lesz elég.

Ópályi (13.)–Nyírmada (16.)

Kósa József, az Ópályi edzője: – Az ellenfelet nem ismerve, azért remélem, legalább egy pontot itthon tudunk tartani.

Szőke István, a Nyírmada játékos-edzője: – Nehéz dolgunk lesz az újonccsapat otthonában, de most már szeretnénk valamit felmutatni.

Szabolcsveresmart (3.)–Vaja (12.)

Tara Sándor, a Szabolcsveresmart edzője: – Mindenki egészséges, ráadásul az eddigi szereplés is bizakodásra ad okot. Szeretnénk itthon „fogni” a három pontot, de attól tartok vért kell izzadni a Vaja ellen a sikerért.

Kiss Attila, a Vaja edzője: – Egy olyan csapathoz látogatunk, amely még veretlen a bajnokságban. Ugyanakkor mi minden meccsre győzelemre játszunk, tehát majd ott is. Jó meccsre számítok, nyerjen majd a jobb csapat, remélem, azok mi leszünk.

Gyulaháza (6.)–Fényeslitke (11.)

Nagy Zoltán, a Fényeslitke edzője: – Úgy hiszem, a csoport egyik legjobb csapatával találkozunk. Ezzel együtt, ha bátrabban merünk futballozni, mint legutóbb, miközben az adódó lehetőségeinket gólra váltjuk, akkor helyt fogunk állni.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..