Túlzás nélkül nagy port kavart Mirgai László menesztése. Egyrészt – két részletben – eredményes időszakot töltött a megyei első osztályban szereplő Balkány kispadján, másfelől nem mindennap esik meg, hogy két bajnoki forduló után edzőváltásról döntenek a vezetők.

Borítékolni lehetett, hogy Mirgai László nem hagyja szó nélkül a fejleményeket, de aki sárdobálást várt – csalódni fog.
– Megmondom őszintén, sokáig gondolkodtam azon, megszólaljak vagy sem, csak és kizárólag a balkányi szurkolók miatt teszem – mélyedt el történtekben Mirgai László. – Mindig a drukkerek adtak erőt a munkához, hiszen ők is tudták, szinte minden évben komplett új csapatot kellett építeni, ami nem egy könnyű feladat. Evidens, hogy teljesen más három-négy, netán tizenhárom-tizennégy játékost igazolni egyszerre. Mindig arra törekedtem, hogy amikor az első bajnokin pályára lépek csapatommal, azt mondják a szurkolók: „Ez a Mirgai már megint egy jó csapatot rakott össze, amiért érdemes lesz meccsre járni”. Most is nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ez a társaság a dobogón kell, hogy végezzen!
Még jobb csapatot lássanak…
– Olyan ügyes fiatalokat sikerült igazolni, mint Misák Sándor, Petruska Attila, Ács Ádám, Szabó Milán, szeptemberben pedig Szabó II. Balázs is csatlakozik. Rá külön felhívom a figyelmet: húsz évesen már profi szerződése volt Diósgyőrben, Egervári Sándornál kétszer az NB I-ben is pályára lépett. Ő Debrecenbe jön tanulni és megkeresésemre a Balkányt választotta. Természetesen vannak idősebbek is, így Müller Zsolt és Varga Krisztián erőssége lesz ennek a csapatnak, úgyhogy most is azon voltam, hogy a szurkolók még jobb csapatot lássanak, mint tavaly. Sajnos, már nem az vezetésemmel fognak kifutni a fiúk a pályára, de remélem, a szurkolók elégedettek lesznek azzal a csapattal, amelyet sikerült összeverbuválni.
Két vezető mellette állt…
– Nagyon köszönöm, a régi B-közép tagjainak, Bíró Gabival az élén a támogatásukat, bár ők már kevesebb meccsre jártak mostanában, de nagy élmény volt velük több bajnoki címet is együtt ünnepelni. Azoknak a szurkolóknak, akik még mindig kijárnak, szintén köszönetet mondok: éreztem, hogy mindig megadták a tiszteletet velem szemben, értkelték a munkámat azzal, hogy sosem bántottak kívülről, soha nem volt egy rossz beszólásuk irányomban. Azt gondolom, a legjobb visszaigazolás a szurkolók részéről, hogy jól dolgoztam, ha érzem a szeretetüket és tiszteletüket. Minősíteni nem akarom a három balkányi vezető döntését, azért csak hármat mondok, mivel ketten, Obsitos Norbert elnök úr és Varga László vezetőségi tag teljes mellszélességgel mellettem állt, maximálisan elismerték a tíz év során nyújtott munkámat.
Gyomorforgató események
– Azért sem megyek bele a váltás körülményeibe, mert ami az újfehértói meccs után, amíg én Horvátországban voltam, a színfalak mögött zajlott, most már, hogy tudom mi történt, ez számomra gyomorforgató. A szurkolók úgy is tudnak a sorok között olvasni, az én lelkiismeretem tiszta, de vajon azoké is, akik így döntöttek? Igor Bogdanovics barátom kedd este, amikor kipattant a hír felhívott, azt monda: „Mester, ha valaki én tudom, hiszen több, mint két évet dolgoztam veled, hogy te nem érdemelted meg ezt a bánásmódot. Mindenképpen erőt ad a folytatásra, sokan mások is felhívták, hasonlókat mondtak, köszönöm mindenkinek, aki érdeklődött.