A Magyar Kupa megyei selejtezőjének második fordulójának mérkőzéseit rendezik szerdán.

A nyitókörből továbbjutott nyolc csapathoz immár csatlakozik az eddig kiemelést élvezett Balkány, Ibrány, Mándok, Rakamaz négyesfogat. Ugyanakkor még négy másodosztályú együttes „állva” maradt, és a sorsolás szeszélye folytán – mivel egymás ellen játszanak majd – kettő egészen biztosan érdekelt lesz a harmadik, mindent eldöntő „kanyarban” is.
Mint ismert, az országos főtáblára három megyei együttes kerülhet.
A továbbjutás változatlanul egy mérkőzésen dől el: amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, hosszabbítás nincs, a továbbjutás a tizenegyesrúgásokkal dől el.
Magyar Kupa: megyei selejtező, 2. forduló
Szerda, kezdés: 17 óra
Nagyecsed–Ibrány
Ádámszki Róbert, a Nagyecsed játékos-edzője: – Két jó csapat mérkőzéséből bármi kisülhet, abban reménykedem, hogy hazai pályán ki tudjuk harcolni a továbbjutást.
Kiss Tamás, az Ibrány játékos-edzője: – Nagyon jó csapathoz látogatunk, ráadásul tudjuk, hogy kiváltképp Fodor András nagyecsedi elnök úrnak álma a jó kupaszereplés. Ugyanakkor mi is szeretnénk eljutni az országos főtáblára, úgy izgalmas, kiélezett mérkőzésre számítok.
Nyíribrony–Csenger
Marincsák Viktor, a Nyíribrony edzője: – Elkeserítő volt a hétvégi játék, ettől remélem, csak jobb jöhet. Sőt, csak jobb jöhet. Sok függ attól, milyen összeállításban tudunk pályára lépni, de célunk nem lehet más, otthon győzni szeretnénk.
Osváth Sándor, a Csenger elnöke: – Bár nem túl szerencsés ez a sorsolás számunkra, szeretnénk továbbjutni.
Újfehértó–Vásárosnamény
Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – A hétvégi mérkőzés után egy újabb komoly feladat vár ránk a kupában. A Namény biztos vagyok benne, hogy a rossz kezdés után mindent megtesz a javítás érdekében. Az ilyen meccseken csak akkor van esélyünk, ha a lefújás pillanatáig koncentrálunk és nem követünk el egyéni hibákat.
Dudás Zoltán, a Vásárosnamény edzője: – A képlet nem túl bonyolult: egy önbizalommal teli csapathoz látogat egy csalódott. Elmegyünk, ott leszünk, de azt még magam sem tudom, miként állunk ki…
Rakamaz–Gyulaháza
Veigli Géza, a Rakamaz edzője: – Nyilván azért neveztünk, mert minél tovább szeretnénk menetelni, ez az egyik. A vasárnapi bajnoki fellépéshez képest viszont minden tekintetben előre kell lépünk, mert ez teljesítmény még hazai pályán is kevés lesz a kupameccsen.
Balkány–Tarpa
Belényesi Miklós, a Balkány játékos-edzője: – Egy játszós csapat érkezik hozzánk, nagyszerű edzővel, aki játékosként is kiváló volt. A tarpai csapatban sok jó labdarúgó van, hadd említsem meg Törtei Tamást vagy Illés Gyuszikát, utóbbival együtt szerepeltem Debrecenben. Egy kupaküzdelemnek mindig más a hangulata, mint egy bajnoki meccsnek, ezért fordulatos csatát várok. Nagy szükségünk lesz a lelkes és nagyszerű szurkolóinkra, akikkel együtt közösen kiharcolhatjuk a továbbjutást.
Márton István, a Tarpa edzője: – A fiúk végigdolgozták becsülettel az edzéseket és a mérkőzéseket, úgyhogy a szombati meccs után pihenőt kaptak szerdáig! Remélem mindenki feltöltődve érkezik Balkányba, ahol nagyobb szerepet fognak kapni az eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosok!
Mándok–Mátészalka
Kiss Gábor, a Mándok edzője: – Nem játszottunk jól az elmúlt bajnoki fordulóban a Mátészalka ellen, a sors fintora, hogy ismét hazai pályán újra vele találkozunk. Sok tanulsággal szolgált a három nappal ezelőtti mérkőzés, egy biztos: jobb csapatjátékkal szeretnénk továbbjutni a következő kupakörbe.
Tempfli Imre, a Mátészalka játékos-edzője: – Szűkös a létszám, de nem adjuk fel a párharcot, megpróbálunk becsületesen küzdve helytállni.