Egy újonccsapat öltözőjében az első megye kettes bajnoki előtt aligha dolgoznak ki B opciót arra: mi lesz akkor, amennyiben már a szünet előtt két kiállítás miatt meglehetősen karcsú marad a létszám?

A geszterédiek első bajnoki győzelmüket ünnepelték – újoncként Fotó: tudósítónktól

Márpedig a Geszteréd – piros lapok miatt – az első félidőben kilenc főre fogyatkozott a Nyírbéltek elleni hazai premieren. Igaz, a vendégektől is kiszórtak egy futballistát, de így is vért kellett izzadni a házigazdának, hogy ne bukta legyen a bemutatkozás. A „nagy öregek” azonban kihúzták a slamasztikából a Pannónia Zrt. csoportban szereplő gárdát: a harminchét éves Géczi Péter játékos-edző egyenlített, majd a kereken negyven esztendős Szilágyi Zoltán bevégezte a munkát: gólja győzelmet (2–1) ért a vasárnapi nyitányon.

A tréner a lefújás után azonmód megszellőztette, hogy ezt éjfélig ünneplik…

– Visszafogott volt a buli, mert hétfőn dolgozni kellett menni – árult el némi kulisszatitkot a beharangozott muriról Géczi Péter. – A játékosok többsége fizikai munkát végez, sajnos, ez a heti edzésmunkára is kihat: aki például Pesten dolgozik csak pénteken tud beesni, ilyen az amatőr foci. Szerény körülmények szerény között „üzemelünk”, a srácoknak a munka az elő, amit becsületesen megcsinálnak, mellette a pályán is kiteszik a szívüket. Az előjelek alapján tartottam a meccstől, az említettek miatt a felkészülés sem lehetett az igazi, eltiltottunk is volt, ráadásul két piros lap is becsúszott, plusz még vezetett is a Béltek. A nagy melegben óriásit küzdött, hajtott az egész társaság, hogy megszerezzük a három pontot. A recept ugyanez lesz a folytatásban: a hazai mérkőzésekre roppant figyelni kell, hogy meg tudjunk kapaszkodni ebben az osztályban.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .