Cefa volt, van és lesz! Erdei Zoltán nem vész el, nem is alakul át, csak éppen máshol bízhatják majd rá nyugodt szívvel az ítéletvégrehajtást. A szabadrúgáskirály (aki a 11-eseket is rendre berámolja…) a Nyírgyulajtól elköszönve hazatért – Nyírbátorba.

Erdei Zoltán négy szezon után köszönt el a Nyírgyulajtól Fotó: Bodnár Barbara

A negyvenegy éves csatár négy teljes szezont húzott le a megyei első osztályú futballcsapatban, megannyi gólt termelve. Utolsó fellépése tökéletesen sült el: a szombati bajnoki nyitányon a Gyulaj 2–1-re nyert az újonc Kemecse otthonában: Cefa a 74. percben csereként állt be, vagyis a pályán élhette meg, midőn Fekete Gábor a hajrában bepiszkálta a három pontot érő találatot.

Egyébiránt 2015-ben, mint csapatkapitányt már Nyírbátorban is búcsúztatták, igaz akkor még más idők jártak. A nyírségiek még javában az NB III-ban nyomták az ipart, ama bizonyos zárófordulóban 5–2-re kalapálták el a Salgótarjánt. Erdei Zoltán két gólt vágott: büntetőtőből és 22 méteres szabadrúgásból köszönt be. Most jöhet az újrázás, nem elhanyagolható különbség, hogy ezúttal a Nyírbátor LSE megye hármas együttesében lesz tuti frontember.

– Úgy terveztem, még egy évet lehúzok Gyulajban, hát másként alakult. – közölte Erdei Zoltán, akire az ősidőkben, még a nyíregyházi serdülőben ragasztották rá a Cefa becenevet, ami akkori edzője, Gáll Sándor találmánya. – Közben megkerestek a bátoriak, hogy szeretnék, ha már most hazamennék segíteni. A nyírgyulaji vezetők elengedtek, amit innen is köszönök nekik, egyben sok sikert kívánok nekik, annál is inkább, mert nagyon szép emlékeket őrzök róluk. Megkaptam a 16-os mezt, amiben játszottam, tényleg szép időszak volt.

Szóval folytatás – Nyírbátorban. Mint a régi szép időkben.

– Aki ismer tudja, szívügyem a bátori foci. Ez a város sokkal többet érdemel annál, minthogy a megye háromban szerepeljen a csapat, de ez most így alakult. Nem siránkozunk, tesszük a dolgunkat, az új stáb a nulláról építette fel a nyáron alapított egyesületet. Innen gyorsan feljebb kell kapaszkodni, ennek érdekében próbálok hasznos tag lenni, és az is biztos, én már innen fogok visszavonulni!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .