A megyei másodosztály Nyírerdő csoport első fordulójának mérkőzéseit játsszák vasárnap.

A Nyírkarász, akárcsak a Demecser otthon kezd – átalakult csapattal Fotó: Zsohár Ádám

Megyei II. osztály: Nyírerdő csoport, 1. forduló (kezdés: 17 óra, ifi: 15)

Vasárnap

Őr–Gyulaháza

Kálmándi Bertalan, az Őr edzője: – Nem lesz piskóta kezdés a bajnokság egyik legjobb csapata ellen. De nem adjuk könnyen a bőrünket.

Ladányi TC–Fényeslitke

Sütő János, a Ladányi TC edzője: – Jelentősen megfiatalodott a keret, mondhatjuk, hogy már a jövő csapatát építjük. Ebben a szezonban össze kell érni ennek a társaságnak, egyben nagyon bízunk abban, hogy a felkészülési meccsekhez képest a bajnokságban jobban fogunk muzsikálni.

Nagy Zoltán, a Fényeslitke edzője: – Nagy türelmet kérünk szurkolóinktól, biztos, hogy néhány forduló rámegy arra, hogy a csapat teljesen összekovácsolódjon. Bízom a jó szereplésben és a sikeres nyitányban.

Nyírkarász–Gergelyiugornya

Tóth Tibor, a Nyírkarász edzője: – Az új szezonra megújult a keret, reméljük a célunkat elérjük, szeretnénk az első négyben végezni. Igaz senkinek semmi köze hozzá, de tizenöt mérkőzést otthon játszunk, mivel pályafelújítási pályázatot nyertünk: ezt azoknak üzenem, akik emiatt siránkoztak. Utána ugyanennyi meccs idegenben – szerintem nem lesz leányálom. A vendégekről annyit: az osztály meghatározó csapata, így oda kell figyelnünk.

Czirják József, a Gergelyiugornya edzője: – Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Nyírkarászban játszottuk az eddigi utolsó bajnoki meccset, reméljük, az eredmény viszont ezúttal kedvezőbb lesz számunkra…

Ópályi–Dombrád

Kósa József, az Ópályi edzője: – Nem ismerem még a mezőnyt, de úgy gondolom, a csoport egyik legjobb csapatát kaptuk rögtön az első meccsen. Ugyanakkor szeretnénk tisztességesen, becsületesen helytállni.

Tóth János, a Dombrád edzője: – Nyilván nehéz lesz egy újonccsapat otthonában kezdeni, minden játékosunknak fel kell kötni a felkötni valót, ha pontot, vagy pontokat akarunk szerezni.

Tuzsér–Pátroha

Szabó István, a Tuzsér edzője: – Egy újonccsapat számára mindig nagyon fontos a jó kezdés, különösen hazai pályán. Úgy érzem, hogy a felkészülés során elvégeztük a tervezett munkát, játékosaink készen állnak a magasabb osztályú szereplésre is.

Minyin Vitalij, a Pátroha edzője: – Újonccsapat ellen nyitunk és gondolom, Szabó Pisti barátomék igyekezni fognak, hogy sikeresen kezdjék a szezont. Sajnos, meghatározó játékosok fognak sérülés miatt hiányozni, ettől függetlenül mindent megteszünk, hogy jó és izgalmasan mérkőzésen pontot, vagy pontokat szerezzünk.

Szabolcsveresmart–Nyírmada

Tara Sándor, a Szabolcsveresmart edzője: – Nem szeretnénk mindjárt az elején bakizni. Mindenképpen itthon akarjuk tartani a három pontot az első meccsen.

Szőke István, a Nyírmada játékos-edzője: – Az első öt meccsünket idegenben fogjuk játszani, éppen ezért mindjárt a nyitányon fontos lenne a pontszerzés, ennek érdekében mindent megfogunk tenni.

Berencs FC–Ajak

Lippai Tibor, a Berencs FC edzője: – Volt mozgás a játékoskeretben, de a csapat gerince maradt. Úgy gondolom, a legutóbbihoz képest sokkal kiegyensúlyozottabb lesz ez a bajnokság, éppen ezért szeretnénk eredményen rajtolni, itthon tartani a három pontot.

Barati István, az Ajak edzője: – Kezdésnek pont jó egy szomszédvári rangadó idegenben, legalább a motivációval nem lesz gond. A felkészülésünk volt már jobb is, de akarattal és lelkesedéssel sok minden pótolható.

Demecser–Vaja

Gombkötő Sándor, a Demecser játékos-edzője: – A felkészülés során végzett munkával, az edzéslátogatottsággal elégedett voltam, ami nem mondható el a meccsekkel kapcsolatban… Mi is a fiatalítás útjára léptünk, így idő kell ahhoz, hogy rendesen összeálljunk. Ugyanakkor benne van a pakliban, hogy a Vaja lesz az egyik meglepetéscsapat, ezért jelen helyzetünkben azt gondolom, az egy pontnak is örülhetünk…

Kiss Attila, a Vaja edzője: – Fiatal csapatunk van, kiegészülve néhány rutinosabb emberrel. Természetesen szeretnénk minél jobb teljesítményt nyújtani, bízunk sikeres rajtban.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .