Eltelt egy újabb hét a legutóbbi körképünk óta, és bár lelassultak az események, azért ismételten felbukkantak új nevek. Ráadásul nem is akárkik: a Sényő-Carnifex NB III-as csapatától távozó – Ács Ádám és Bernáth Milán – egyaránt megyei első osztályú csapatban folytatja. És akadnak mások is…

A Mándok–Nagyecsed parti ősszel is nyilvánvalóan fokozott jelentőségű lesz Fotó: tudósítónktól

Átigazolási körkép: Tiszántúli Takarék megyei I. osztály

Baktalórántháza

Távozott: Toldi András (Tállya), Sitku Ádám (Nyírmeggyes)

Érkezett: Istenes Erik (Fehérgyarmat)

Balkány

Távozott: Gelsi László (Tiszaújváros), Tóth Dániel (Debreceni EAC), Posta Norman (munkahelyi elfoglaltság miatt), Viscsák György (?), Bogdanovics Igor (abbahagyta), Potronai Márk (abbahagyta), Takács Ádám (?), Vajda Artúr (munkahelyi elfoglaltság miatt), Kállai Gábor (Nyírgyulaj), Tóth Zoltán (Rakamaz), Lakatos Péter (Gyulaháza), Kiss Roland (Tiszalök), Ohár Román (Tállya), Zagijev Vitalij (Hatvan)

Érkezett: Szabó Milán (Ibrány), Vidoven Márk (Ibrány), Lakatos János (Apagy), Petruska Attila (Kótaj), Patalenszki József (FSV 06 Kölleda), Belényesi Miklós (Cigánd), Angyal Norbert (Cigánd), Varga Krisztián (Cigánd), Müller Zsolt (Nyírbátor), Misák Sándor (Hajdúböszörmény), Ács Ádám (Sényő-Carnifex)

Fehérgyarmat

Távozott: Lucian Dascal (Vásárosnamény), Gál Richárd (Tarpa), Istenes Erik (Baktalórántháza), Nagy Zoltán Imre (Mátészalka), Banga József (Jánkmajtis)

Érkezett: Imre Márk (Jánkmajtis), Ács Szabolcs (Vásárosnamény), Kovács Béla Róbert (Gyulaháza), Sukaj György (Kölcse)

Ibrány

Távozott: Balogh Gábor (Mándok), Szabó Milán (Balkány), Vidoven Márk (Balkány), Félegyházi Viktor (abbahagyta)

Érkezett: Kopasz József (Bozsik Akadémia), Viszokai Krisztofer (Filo SE), Bernáth Martin (Sényő-Carnifex)

Kemecse

Távozott: Karkusz Anasztáz (Nyírbátor), Kovács István (Nyírbátor), Lukács Gábor (Kótaj), Szathmári Sándor (sérülés miatt), Szűcs Ferenc (Nyíregyháza Spartacus II.), Tudja Dávid (Nyíregyháza Spartacus II.), Petics György (Újfehértó)

Érkezett: Ruska Tamás (Sényő-Carnifex), Tóth Tamás (Vásárosnamény), Nagy Dávid (Vásárosnamény), Listván Dominik (Bozsik Akadémia), Bakó Tamás (Bozsik Akadémia), Varga Balázs (Főnix Gold Székesfehérvár)

Kisvárda Master Good II.

Az élvonalbeli klub második számú csapatában jobbára az U17 és U19-es korosztály játékosai lépnek pályára.

Mándok

Távozott: Dávid Róbert (Csenger), Csáki Tamás (Cigánd), Fábián István (Dombrád), Javoriv Alekszander (Szlovákia), Bodnár László (?)

Érkezett: Balogh Gábor (Ibrány), Fodor András (Cigánd), Vasas Gergő (Nyírbátor), Phrakonkham Ádám (Sényő-Carnifex), Erős Gábor (Kisvárda II.)

Mátészalka

Távozott: Barnucz Gergő (?), Lyáh Artúr (Vásárosnamény), Somogyi Marcell (Hajdúszoboszló), Simonka Richárd (Hajdúszoboszló), Makszim Gábor (Kocsord), Tóth Péter (Kocsord), Huszti Péter (Kocsord), Csák Milán (Kocsord), Virág Dezső (Kocsord)

Érkezett: Nagy Zoltán Imre (Fehérgyarmat), Munkácsi Máté (újrakezdte), Papp Nándor (Nyíradony), Szűcs Zoltán (Nyíradony), Catuna Laurentiu (Tasnád)

Nagyecsed

Távozott: Roszel Róbert (?)

Érkezett: Papp Csaba (Mol Vidi U19)

Nagyhalász

Távozott: Balogh Norbert (Apagy), Homonai Nándor (munkahelyi elfoglaltság miatt)

Érkezett: Pap Mihály (Dombrád), Tóth Viktor (Hajdúhadház), Csáki Bertalan (Bozsik Akadémia)

Nyírgyulaj

Távozott: Lovas Márton (?), Opre Rajmund, Siska Gergő, Sánta János, Kántor Tamás, Orosz Dániel, Vass Ottó, Nagy Bence (valamennyien az NB I-es gyulaji futsalcsapathoz csatlakoztak)

Érkezett: Scheibli Máté (Nyírbátor), Bagi Ákos (Nyírbátor), Kócs Ádám (Nyírbátor), Kovács Gergő (Cigánd), Kállai Gábor (Balkány)

Nyírmeggyes

Távozott: Dobos József (Nyírbéltek), Kovács László (abbahagyja), Pető Ádám (abbahagyja), Almási János (Csenger), Székely Zsolt (Nyírcsaholy)

Érkezett: Paragh Márk (Nagydobos), Szántó István (Kismajtény), Sitku Ádám (Baktalórántháza)

Tarpa

Távozott: Kanócz Béla (Kótaj)

Érkezett: Lakatos Bence (Sényő-Carnifex), Gál Richárd (Fehérgyarmat), Fejes János (Vásárosnamény)

Tiszakanyár

Távozott: Matisz Márton (Pálháza), Csáki Péter (Cigánd), Timkó Zsolt (Cigánd), Dobrai Dénes (Ajak)

Érkezett: Bacsó Attila (Gyulaháza), Ujj Krisztián (Nyírkarász), Révész Dávid (Kisvárda II.)

Újfehértó

Távozott: Osikóczki István (abbahagyta), Kiss Szabolcs (abbahagyta), Potyók József (abbahagyta)

Érkezett: Petics György (Kemecse), Seres Konrád (Nagykálló), Tóth Erik (Levelek), Piskóti Richárd (újrakezdte), Kerecsen József (Nyíradony)

Vásárosnamény

Távozott: Ács Szabolcs (Fehérgyarmat), Fejes János (Tarpa), Nagy Miklós (Csenger), Tóth Tamás (Kemecse), Nagy Dávid (Kemecse), Csehil Ádám (Nyírkarász), Lakatos István (?)

Érkezett: Lyáh Artúr (Mátészalka), Lucian Dascal (Fehérgyarmat), Zán Bence (Gergelyiugornya)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .