A Sényő-Carnifex NB III-as futballcsapata a hétvégén kisebbfajta megyejárásra vállalkozott: szombaton Fehérgyarmaton, vasárnap Mándokon lépett pályára.

Mint arról hírt adtunk, Gyarmaton biztosan nyert az együttes, mindazonáltal utóbbi meccs tűnt rázósabbnak, már, ha elsüthető eme jelző egy edzőmeccs kapcsán… Ugyanakkor tény, a Mándok mindkét eddigi előkészületi mérkőzésén egyaránt nyolc gólt hintett megyei első osztályú ellenfeleinek, így sokan várták érdeklődve, mire lesz képes a harmadik vonalbeli együttessel szemben.
Nos, a sényőiek – mondhatni – érvényesítették az osztálykülönbséget, így a bajnoki főpróba jól sült el. Egy hét múlva, a DVSC II. ellen már tétmeccset játszik a csapat, kezdődik az idény.
Edzőmeccs
Mándok–Sényő-Carnifex 1–4 (1–3)
Sényő: Gazsi – Bodó G. (Fenyófalvi D.), Boros D. (Márton A.), Szokol, Klepács, Kapacina K., Barcsay, Kristófi (Lizák), Kapacina V. (Lakatos L.), Fabu M. (Varga J.), Hadházi.
Gól: Vezdel I., illetve Kristófi, Barcsay, Kapacina V., Lizák.