Szó se róla, a megyei első osztályban újoncként bemutatkozó Nyírmeggyes nem holmi sörmeccsekkel melegít a bajnoki nyitányra. Miközben lassan, de biztosan tisztul a kép…

Mármint, ami a játékoskeret illeti. A legfrissebb fejlemény, hogy a baktai Sitku Ádám is a meggyesi legénységet választotta, ő harmadik nyári igazolás. Az együttes egyébiránt „osztálytársakkal” vívott mérkőzésekkel hangol, hogy szokja a légkört.
– Három edzőmeccset játszottunk már, kétszer a Nyírgyulaj, egyszer a Fehérgyarmat ellen léptünk pályára, hozzáteszem egyszer sem volt teljes a csapat. Mindig akadtak a hiányzók, de remélem, a rajtig kiforrja magát az, amit elképzeltünk. Egy csatárt szeretnénk még igazolni, ha nem sikerül, akkor így maradtunk – foglalta össze a nyár eddigi történéseit Körmös Miklós, a Nyírmeggyes edzője.
Játékosmustra
A Nyírmeggyes megyei első osztályú csapatának nyári változásai
Távozott: Dobos József (Nyírbéltek), Kovács László (abbahagyja), Pető Ádám (abbahagyja), Almási János (Csenger), Székely Zsolt (Nyírcsaholy)
Érkezett: Paragh Márk (Nagydobos), Szántó István (Kismajtény), Sitku Ádám (Baktalórántháza)