Noha a Baranya megyei Boda zsáktelepülés, nem vettek zsákbamacskát, amikor Papp Jánossal kötöttek egyezséget a közös folytatásról. Szó se róla, a Nyírtelek kapusa nem a szomszédba igazolt, de mégis jól sülhet el a történet.

Papp János a baranyai bajnokságban próbál szerencsét Fotó: magánarchívum

Igaz, ami igaz, a Nyírtelek kipottyant a megye kettő Pannónia Zrt. csoportból, ugyanakkor – a többször domborító – Papp János így is fel tudta magára hívni a figyelmet. A jelek szerint messzire jutott a híre: a nyíregyházi nevelésű, huszonöt esztendő cerberus a baranyai első osztályban szereplő Boda ÖSE csábította soraiba.

– A bodai csapatban folytatom, itt profi stábbal dolgozhatok együtt, ahol Korcsmar Zsolt (névrokona a válogatott játékosnak – a szerk.) az edzőm, aki az NB II-ben is dolgozott, és hat Ausztriában töltött szezon van mögötte – értékeltette Papp János, hogy jó kezekbe került. – Szakmai téren olyan emberekkel dolgozhatok, akik sokat segítenek a fejlődésem érdekében. Saját kapusedző alkalmaznak a stábban, az egyesület együttműködik az NB I-be most feljutott Kaposvári Rákóczival, így szem előtt vagyok, egy remélhetőleg jó szezont követően akár feljebb is léphetek, mert erről nem mondtam le. Jól érzem magam, a környezetváltozás hasznos lehet számomra. Köszönet a családomnak, Mózer Zsoltnak és jelenlegi játékosügynökömnek, Balázs Ferenc Csongornak, aki nagy mértékben támogat emberileg is, ráadásul futballozott az élvonalban, pályára lépett az Európa-ligában, így azt gondolom céljaim eléréséhez a lehető legjobb döntés volt, hogy ideigazoltam.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..