Néhány napja még az elszivárgó futballistákról szállingóztak a hírek, mire többen azonnal ásni kezdték a Fehérgyarmat sírját. Időközben kiderült, korai még a temetkezési vállalatot emlegetni a megyei első osztályú futballcsapattal kapcsolatban.

Pályára szólították a fehérgyarmati csapatot: megkezdődött a felkészülés Fotó: tudósítónktól

Olyannyira, hogy két korábban bejelentett nyári szerzemény után – az eddig a Balkánnyal összeboronált – Kovács Béla Róbert is a szatmári együttes színeit választotta. A megye egyből kiesett Gyulaháza játékosának jövetele mellett az is nagy erősítésnek számít, hogy Szatke Márk hazatért a viking portyáról, vagyis az izlandi munkavállalást követően ismét a gyarmati stáb rendelkezésére áll. Szóval a felkészülés keddi nyitányára tovább „izmosodott“ a keret. Miként az is egyértelmű, nem lacafacáznak arrafelé.

– Az eddig érkezett három futballista mellett hat próbajátékos csatlakozik hozzánk, akiket edzőmeccseken is megnézünk – jelezte Siti Ferenc, a Fehérgyarmat trénere. – Szerdán már pályára lépünk Leveleken, mert nincs vesztegetni való időnk. Egyébként is profi labdarúgókkal vagyok körülvéve, akik eddig is úgy készültek, hogy az első edzés után ne legyen izomláz. De ez az edzés után úgy is kiderül…

Játékosmustra

A Fehérgyarmat megyei első osztályú csapatának nyári változásai

Távozott: Lucian Dascal (?), Gál Richárd (Tarpa), Istenes Erik (Baktalórántháza), Nagy Zoltán Imre (Mátészalka)

Érkezett: Imre Márk (Jánkmajtis), Ács Szabolcs (Vásárosnamény), Kovács Béla Róbert (Gyulaháza)

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..