Ember tervez, a sors viszont olykor közbeszól. A mándoki főhadiszálláson is ezt történt, így a megyei első osztályú futballcsapat kerete is „mozgásban” volt az elmúlt napokban.

Ismét üzembe helyezték a kaput Mándokon Fotó: tudósítónktól

Mindenesetre Kiss Gábor együttese annak rendje és módja szerint, az eredetileg kijelölt időpontban, hétfőn megkezdte a felkészülést. A korábban közöltekkel ellentétben annyi illik megjegyezni, Baglyos Levente és Sipos Tamás maradt, ugyanakkor elképzelhető, még érkezik egy játékos…

– Nem titok, az elmúlt szezonban megszerzett ötödik helyhez képest szeretnénk előrelépni a tabellán, ezért is próbáltunk is megfelelő minőséget képviselő játékosokkal erősíteni, ami úgy gondolom, sikerült. Még lehet változás, de ez közel sem biztos, erről inkább most nem is beszélnék – fogalmazott Dancs Attila, mándoki szakosztályvezető.

A csapat a tervek szerint öt edzőmeccset játszik az augusztusban esetékes bajnoki rajtig.

Játékosmustra

A Mándok megyei első osztályú csapatának nyári változásai

Távozott: Bodnár László (?), Dávid Róbert (?), Csáki Tamás (Cigánd), Fábián István (Domdrád)

Érkezett: Balogh Gábor (Ibrány), Fodor András (Cigánd), Vasas Gergő (Nyírbátor), Phrakonkham Ádám (Sényő-Carnifex)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .