Újabb műtéten esett át Markovics Dávid. A huszonhárom esztendős korábbi kótaji futballista szervezetében 2017 telén agydaganatot diagnosztizáltak, majd nem sokkal később került sor az első operációra.

Markovics Dávid soha nem adja fel! Fotó: magánarchívum

Az akkori beavatkozás életmentőnek bizonyult, majd Markovics Dávid kezelésekre járt és egye jobban érezte magát. Sőt, olykor már beszállt focizni is, persze szigorúan baráti körben. A minap viszont a kórházi ágyból adott hírt magáról, mivel elkerülhetetlenné vált az ismételt orvosi segítség.

– Részletekbe nem szeretnék belemenni, a lényeg az, hogy az első beavatkozás után visszamaradt daganat elkezdett nőni, ezt távolították el – közölte Markovics Dávid. – Nem fájt előtte semmim, ugyanakkor három havonta volt MRI-vizsgálat, az utolsónál derült ki, hogy nagyobb lett a tumor. A doki azt mondta, ezt meg kell csinálni, a műtét pedig sikerült és most is jól érzem magam. Köszönöm, hogy sokan érdeklődtek, szorítottak értem, én annyit tehetek: küzdeni fogok, soha nem adom fel!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .