Ruska Tamás négy szezont húzott le a Sényő-Carnifex NB III-as futballcsapatában, mígnem néhány napja kipattant a hír: a jobb oldali középpályás számára véget ért élete egyik legmeghatározóbb korszaka.

Ruska Tamás máshol rúg labdába a következő szezonban Fotó: egrimedia

Magyarán, a harminckét esztendős, harcedzett jobb oldali középpályás máshol folytatja. Hogy egészen pontosan hol, nos, az egyelőre még rejtély.

– Úgy érzem több van bennem, mint amilyen szerepet az utóbbi időben betöltöttem Sényőn és szeretnék még egy csapatnak meghatározó játékosa lenni, ahogy korábban ez jellemző volt rám – indokolta a váltást Ruska Tamás. –  Bár azt hiszem, nem sokan mondhatják el magukról, de amit lehetett ezen a szinten, na én azt elértem! Van egy NB III-as aranyérmem és megyei első osztályú bajnoki címem a Kemecsével, emellett Amatőr Kupa-győztes csapat tagja voltam, és játszhattam tétmérkőzésen az MTK, valamint a Fradi ellen! Azt gondolom, harminckét évesen, ami állítólag a legjobb kor, még bőven van bennem akaraterő és motiváció ahhoz, hogy más csapatban sokat tudok segíteni a kívánt cél elérésében.

Ruska Tamásnak lesz mire visszatekinteni, kiváltképp, hogy élményekben, no meg sikerekben gazdag időszakot zárt le ott, ami a második otthonának számított.

– Na, és persze Sényő… Én mar szinte hazajártam oda, mert ahogy a párom mondta: többet vagyok ott, mint vele. Hozzáteszem, mindenben támogat mert azért, aki benne van ebben a világban az tudja, nem egyszerű a focistafeleség élete. Apropó feleség! Július 13-an lesz az esküvőnk és szeretnem, ha a „családom” majd büszke lenne rám! Az is igaz, hogy nehezen tudtunk elválni: a sényői közeggel, a vezetőkkel, a játékosokkal nem csak a munka kötött minket össze, hanem mondhatom, barátok vagyunk! Egy biztos, halk lesz a sényői öltöző… Nagyon szeretném megköszönni mindent Pehely Zoltánnak, Papp Józsefnek es nem utolsósorban a legjobban Nagy Attila úrnak, hogy ezt a pár evet ilyen szépen, vidáman és eredményesen tölthettük el! Nagyon sok sikert kívánok nekik a jövőben!

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .