Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Igazgatóság elérhetővé tette a következő bajnoki idényre érvényes versenykiírásait.

Alighanem izgalmas szezon elé néznek a megye kettes csapatok Fotó: Horváth László

A megyei első osztályban nincs lényegi változás, annál inkább a másodosztályban. Ami nem kevesebbet jelent, minthogy a megye kettő következő idényének végén nő a búcsúzól száma: mindhárom csoport 14., 15, 16. helyezettje, valamint a legrosszabb 13. helyezett csapata kiesik! Ez pedig azt jelenti, hogy a 2020/21-es szezonban az eddigi negyvennyolc helyett csak negyvenkét együttes szerepelhet – mégpedig 3×14-es csoportban! Fontos kihangsúlyozni, hogy a létszámcsökkentés nem az augusztusban rajtoló bajnoki évadban, hanem egy évvel később lép érvénybe!

Megyei II. osztály: a bajnokságba történő feljutás és kiesés a bajnoki év végén

A 2019-2020. évi megyei I. osztályból kieső csapat a 2020-2021. évi bajnokságba (alapeset) + 3 csapat A 2019-2020. évi a megyei II. osztály 1. helyezett csapatai feljutnak a 2020-2021. évi megyei I. osztályba – 3 csapat

A 2019-2020. évi megyei II. osztály 14; 15; 16. helyezett és a legrosszabb 13. helyezett csapata kiesik A 2020-2021. évi megyei III. osztályú bajnokságba – 10 csapat

A 2019-2020. évi megyei III. osztály 1. helyezett csapatai feljutnak a 2020-2021. évi megyei II. osztályú bajnokságba + 4 csapat

A 2020-2021. évi megyei II. osztályú férfi felnőtt bajnokság létszáma egységesen – 42 csapat

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..