Farkas László vérbeli csatárerényeket csillogtatva három gólt rámolt be a megyei másodosztály zárófordulójában a Nyírteleknek. Másnak ez egész szezonban nem sikerül, ráadásul a huszonhét éves futballista „főállásban” a Rakamaz kapusa!

Farkas László nem csupán a horgászatban jeleskedik, kapusként is megvalósította a „nagy fogást” Fotó: magánarchívum

A Pannónia Zrt. csoport harmadik helyét megcsípő Rakamaz hálóőre azzal hetvenkedhet, hogy az idegenben 7–1-re megnyert összecsapáson csereként, ráadásul mezőnyjátékosként beugorva domborított. A cerberus a 65. minutumban – midőn a vendégek 2–1-re vezettek – váltotta Bíró Csabát, majd nem vesztegette az időt: tizenhárom perc leforgása alatt hintett három gólt! És bár az adatbankon négy találatot biggyesztettek a neve mellé, a „portárs” becsületességből is jelesre vizsgázott, előre leszögezte: neki írták be az egyik gólt, amit valójában Mihali Ferenc jegyzett, ezzel lett 4–1 a Rakamaz javára.

– A teljes igazság az, hogy három gólt szereztem, plusz egy gólpasszt adtam MiIhali Ferinek – taglalta Farkas László, persze, így sem mutat rosszul a statisztikája, sőt! – Az első labdaérintésből gólt rúgtam, így gyerekkori álmom vált valóra! Erről ábrándoztam, amióta focizni kezdtem, hát, tessék, most sikerült.

Farkas László számára nem előzmény nélküli, hogy az ellenfél kapuja előtt is feltalálja magát. Jóllehet, az is hamar eldőlt, hogy milyen posztot szánt neki a futball(élet).

– Régi történet ez már, onnan indult minden, hogy nem volt edzésen egy kapus sem, én pedig kölyökként beálltam és egész egyszerűen ottragadtam. De azért kint is kalandoztam. Amikor például a Gávavencsellőben védtem, eltört a csuklóm, akkor több meccsen a mezőnyben játszottam és lőttem két gólt. Most három csere volt, egyértelmű volt, hogy a mezőnyjátékosként küldenek be, ami elég jól sült el. Ugyanakkor még nem tudom, lesz-e egyáltalán folytatás, mert egyre nehezebb összeegyeztetni a focit és munkát, és akkor a családról még nem is beszéltem.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..