Nagy Norbert az „összekötő szál” a szombati Nagyhalász–Ibrány klasszikuson, amely önmagában is egy megyei El Clásico, most pedig tényleg ezen a meccsen a térség szeme.

A tét nemes egyszerűséggel az első osztályú bajnoki cím: hazai győzelem esetén már kezdhetnek dolgozni a halászi aranyművesek, miközben az ibrányi siker önmagában nem elég, ehhez a pillanatnyilag második Nagyecsednek is el kell hasalni a negyedik Nyírgyulaj otthonában. De erre variációra gondolni sem akarnak az élen nyomuló egylet háza táján. És itt jön a képbe Nagy Norbert, a Nagyhalász huszonhárom éves futballistája, aki a 2016/17-es idényben éppen a szomszéd Ibrányt erősítette. Sőt, bombagólt lőtt egy Halász elleni derbin. De hát ez már történelem…
– Nem volt ez jó ideje téma, két éve Halászban játszom, én már idetartozom – varrta el szálakat Nagy Norbert. – Vasárnap nyertünk Kisvárdán, azóta gyakorlatilag minden az utolsó meccs körül forog, különösen hogy az Ibrány az ellenfél, ráadásul ekkora a tét. Erre talán senki nem számított, pláne, hogy egy hónapja még az ötödik helyen álltunk, akkor nagyon távolinak tűnt ez a lehetőség. Onnantól úgy fogtunk fel minden meccset, hogy nem hibázhatunk, zsinórban négyszer győztünk, így most saját kezünkben van a sorsunk.
Tény és való, jó néhány futballista soha nem élheti át, milyen érzés egy bajnoki döntőnek beillő összecsapáson, egy vérbeli örökrangadón szerepelni, borítékolhatóan annyi szurkoló előtt, amennyien olykor még NB I-es találkozón sincsenek.
– Ebben a tekintetben tényleg szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ritkán adatik hasonló alkalom egy játékos életében, hogy ilyen rangadón léphet pályára, amelyen az aranyérem sorsa dőlt el – szögezte le Nagy Norbert. – Várhatóan nagyon sok néző lesz, ami persze, külön motivál minket, szeretnénk nekik is bizonyítani, hogy nem véletlenül lehetünk bajnokok, csak a győzelem jár mindenki a fejében!