Extrém szituációba csöppent a megyei első osztályú bajnoki cím megkaparintásáért hajtó négy együttes. A szombati zárófordulóban Nagyhalász–Ibrány, illetve Nyírgyulaj–Nagyecsed összecsapás a menü, vagyis éppen azok a csapatok gyűrik egymást, amelyek közül bármely bearanyozhatja a szezont.

Tóth Béla Bence (piros mezben, balról a második) a nagyecsedi támadások megakasztásával sokat segíthet a Nyírgyulajnak Fotó: Bodnár Barbara

Mivel a különböző variációkat keddi írásunkban már részletesen kiveséztük, dióhéjban összefoglalva a lényeg: a nyírgyulaji mérkőzésen pályára lépő két brigád közül csak és kizárólag az végezhet az élen, amely nyer. Ráadásul a győztes félnek azt is ki kell szurkolni, hogy a „másik ágon” döntetlen szülessen…  A hazaiak számára némiképp bonyolítja a szálakat, hogy csütörtökön rendezték az ötödik helyért kiírt Nyírgyulaj–Rubeola Csömör NB I-es futsalmeccs első felvonását, amelyen néhány nagypályás játékos is érintett volt.

– Gondoltam korábban is, hogy szoros lehet a vége, de ennyire kiélezettre szerintem senki nem számított – taglalta Tóth Béla Bence, a gyulajiak huszonhét esztendős védője, aki a legutóbbi balkányi fellépésen góllal segítette győzelemhez csapat. Amúgy előrehozott Bence napot tartott Lukács Tibor legénysége, a 2–0-ra behúzott találkozó második „dugóját” Nagy Bence hintette. – Ha irányított sorsolás lenne, talán akkor sem lehetett volna ilyen befejezést elképzelni, olyan mintha egyszerre két bajnoki döntőt játszanának.

Evidens, hogy Tóth Béla Bence. és persze csapattársai a létező legjobb eredményt, helyezést elérése érdekében törik magukat.

– Ősszel sikerült nyerni Ecseden, most is mindenképpen ez a cél – nyomatékosította a hátvéd, aki és ez külön érdekesség, 2014-ben félévet lehúzott a szatmári rivális kötelékében, onnan igazolt a Gyulajhoz. – Egyelőre nem érzékelek feszültséget, ami azért valószínűleg a mérkőzéshez közeledve változni fog, az biztos, a pénteki edzésen átbeszéljük a dolgokat. Nagyon várom a meccset, annál is inkább, mert öt éve vagyok Gyulajban, tavaly másodikok voltunk, a Nyírbátor játékosaként szintén van már ezüstérmem a megye egyből, de ennyire közel még nem álltunk ekkora sikerhez. Kell egy nagy lélegzetvétel, aztán mindent kiadni, ami a csövön kifér. Ennyit tehetünk, aztán a végén meglátjuk, mi történik a másik a pályán…

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .