A záróforduló eredményétől függetlenül a Nyírvasvári’16 FC „szakította át a célszalagot” elsőként a megyei harmadosztály Nyírség csoportban kiírt versenyfutásban.

A nyírvasvári együttes szintet lép, magasabb osztályban folytatja Fotó: Vegyenás Mihály

Szó se róla, a két éve alapított egyesület nem vesztegette az időt, második nekilódulásra kiharcolta a feljutást, ami a legutóbbi fordulóban, a Bogát 2000 otthonában aratott 3–0-s diadallal vált cementbiztossá.

– Az elmúlt évad végén felkértek minket negyedik helyezettként a megye kettes indulásra, de akkor egyrészt kevés volt az idő, másfelől még nem voltunk erre felkészülve – árulta el Paulik János, a Nyírvasvári edzője, egyben egyesületi elnöke. – Ebben az idényben sem elsődleges célként jelöltük meg a feljutás, pláne, hogy a két nagy rangadón, a Kisléta és az Ófehértó ellen nagyon csúnyán beégtünk ősszel. Igaz, az összes többi meccset megnyertük. A télen négy játékost igazoltunk, mint utólag kiderült, ezzel nagyot húztunk: minden tavaszi mérkőzésen győztünk eddig, amelyeken csak öt gólt kaptunk. Legyűrtük idegenben Ófehértót, ráadásul egy jótékonysági bál fáradalmaival a lábakban…

Paulik János jó előre tisztázott egy a bajnoki címet megszerző együttesnél azonmód felmerülő – menni vagy nem menni – kérdést.

– Vállajuk a feljutást, az ificsapat gyakorlatilag „kész”, olyannyira összeállt, hogy már edzések is voltak. Nekimegyünk a megye kettőnek, az erősítést illetően is van már elképzelésünk. Azt mindenképpen hozzátenném, a keret tagjai zömmel helyiek, vagy a környékbeli játékosok, igazi amatőr csapat a miénk, mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül futballoznak a fiúk – profi mentalitással!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .