Kapacina Kevinnek jót tett a levegőváltozás. Nem mintha bármi szerbi baja lenne, sokkal inkább a sényői „klíma” fekszik neki. A huszonkét esztendős támadó idestova másfél éve tért vissza az immár NB III-as, érkezésekor még a megyei első osztályban domborító egylethez.

Kapacina Kevin (kék mezben) nem aprózza, már tizenhét góllal segítette a Sényőt Fotó: Balla Titusz

Vagyis hazatért a Sényő-Carnifex saját nevelésű üdvöskéke, aki előtte a Honvéd-MFA, a Nyíregyháza Spartacus, a Balmazújvárosban, utóbb a Tiszaújvárosban is próbára tette magát. Bejött a váltás, az aktuális bajnoki évadban tizenhét góllal járult hozzá ahhoz, hogy az újonc legénység az ötödik helyre tornázta fel magát a Keleti csoport tabelláján.

–  Tiszaújvárosban nem találtam meg a számításomat, hazajöttem, ahogy szokták mondani, egyet vissza kell lépni, hogy aztán kettőt tudjunk előre – ragadta meg a lényeget Kapacina Kevin. – Kijelenthető, hogy a felnőttkarrierem során ez a legjobb szezonom, annál is inkább, mivel itt húzóemberként számolnak velem, a bizalmat jó játékkal igyekeztem meghálálni. Na és, persze fontos tényező, hogy folyamatosan játszom, erre most adott a lehetőség. Nem terveztem előre semmit, minden meccsen úgy megyek a pályára, hogy gólt szerezzek. Nagyon jól érzem magam Sényőn, ez az igazi otthonom, ugyanakkor nem zárkózóm el attól, hogy magasabb osztályban folytassam. Azt gondolom, aki komolyan veszi a futballt, ez természetes törekvés.

Sényőn ugyebár jól cseng a Kapacina név. Mindezt az „öreg Valer” alapozta meg, aki a helyi csapat mellett a Nyíregyházában is alakított. Ez már történelem, jelenleg Kevin mellett testvére, az ifjabb Valer is oszlopos tagja a harmadik vonalban domborító legénységnek. De tényleg, hogy van a fater?

– Otthon él Kisinyovban, a fővárosban – szolgált válasszal Kapacina Kevin. –. Egy ideig gyerekek mellett vállalt edzői munkát, de egy ideje már eltávolodott a focitól. Tizenöt éve nem találkoztunk, ettől függetlenül normális a viszonyunk, telefonon tartjuk a kapcsolatot. A tesóm én is itt születtünk, egyszer jártunk Moldáviában, nem is beszéljük az ottani nyelvet, mi teljes mértékben magyarnak tartjuk magunkat!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .