A megyei másodosztály Kelet-Magyarország csoport huszonnyolcadik fordulójának mérkőzéseit rendezték szombaton.

Rangadót rendeztek a már bajnok Nyírmeggyes otthonában, ahol a zöld mezes Vámosoroszi volt a vendég Fotó: Plesu Ádám

A Nyírmeggyes–Vámosoroszi mérkőzés krónikájához tartozik, hogy nem sokkal a kezdés után rosszul lett Fabu Marcell asszisztens, aki nem tudta tovább segíteni a játékvezető munkáját, majd a szünet után mentő szállította el a pályáról!

Tisztaberek–Nagydobos 2–2 (1–1)

Tisztaberek, 50 néző, v.: Sipos L. Tisztaberek: Makay Z. – Berki N., Molnár R., Lukács N. (Rudnák N.), Nagy J., Szilágyi L., Bencze Á. (Garda P.), Tóth J., Kocsán G., Jóni R., Sólyom M. (Kálló A.). Edző: Oroszi István. Nagydobos: Pindzsula P. – Zakor M., Kontros E., Bégány Zs., Murguly Cs., Paragh M., Szatlószki T., Szabó P., Nagy D., Blanár E., Bíró J. Edző: Borza László. Gól: Szilágyi L., Jóni R. (11-esből), illetve Szatlószki T. (11-esből), Bégány Zs. Ifi: 10–1.

Oroszi István: – Ifjúsági csapatunk bajnoki címéhez gratulálunk. Nagy tettet hajtottak végre, minden dicséretet megérdemelnek. A mi meccsünkről annyit, hogy a döntetlen reális, igaz kapusunk bravúrjai is kellettek hozzá, de ő is a csapatunk része. „Kisnyakast” aranyér sem akartam kihagyni, de kénytelen voltam, ami kissé meglátszott a támadójátékunkon.

Borza László: – Az egy pontért jöttünk, amit sikerült is teljesítenünk. ha kicsit jobban koncentrálunk, akkor akár a három pont is meglehetett volna a helyzeteink alapján. De így is elégedett vagyok! Sportszerű csapattal, korrekt játékvezetés mellett egy jó meccset játszottunk.

Beregdaróc NAP-ÉP–Terem 3–3 (2–2)

Beregdaróc, 100 néző, v.: Szabó I. Beregdaróc: Lukovics J. –Szalai B., Pecserszki (Szász K.), Margitics K., Légrádi G., Szlifka (Kiss R.), Varga G., Rózsa R. (Ésik A.), Danku A., Dávid G., Ács G. Megbízott edző: Deák Zoltán. Terem: Gergely Á. – Schmidt T., Danó K., Kardos K., Tanka L., Horváth R., Algács E., Orgován B., Turbula R., Baráth J., Haga G. Edző: Képíró Dániel. Gól: Danku A., Ács G., Szlifka, illetve Orgován B., Baráth J., Turbula R. Ifi: 6–3.

Deák Zoltán: – Az ellenfél lelkesedésben felvette velünk a harcot, sőt! Így teljesen megérdemelten vitték el tőlünk az egyik pontot.

Képíró Dániel: – Le a kalappal a fiúk előtt, mert jó játékkal értékes egy pontot szereztünk egy nagyon jó csapat otthonából. Ezt a döntetlent Őz Miklós bácsi emlékének ajánljuk fel, aki nagyon sokat tett a teremi fociért évtizedeken keresztül. Őszinte részvétét fejezi ki az egyesület a családnak!

Kölcse–Hodász 4–1 (3–1)

Kölcse, 80 néző, v.: Bíró Cs. Kölcse: Dub S. – Szkunzjak, Gyurkó J., Máté G., Barkaszi D., Baksa Á., Sztáraszta F., Máté Á., Pálóczi I., Ritl M. (Kóczé D.), Vári N. Megbízott edző: Simon Csaba. Hodász: Tóth M. – Sinkó E., Papp T. (Pályi G.), Iván D. (Tóth Z.), Botos Gergely (Kiss R.), Botos Gábor, Pályi Zs., Mondom F., Horváth J., Tóth-Kondor I., Varga R. Edző: Pálfi József. Gól: Baksa Á. 2, Ritl M., Vári N., illetve Iván D. Ifi: 3–1.

Simon Csaba: – Elég gyenge játékkal, simán nyertünk.

Pálfi József: – Egy sportszerű mérkőzésen két jól felkészített csapat találkozott egymással. Ez a különbség vállalható. Gratulálok játékosaimnak a mai hozzáálláshoz.

Nyírmeggyes–Vámosoroszi 2–1 (1–1)

Nyírmeggyes, 150 néző, v.: Lipták T. Nyírmeggyes: Hajzer T. – Rézműves F. (Dobos J.), Nagy Zs., Török G. (Nemes Z.), Éles B., Batizi-Pócsi N., Takács S., Szondi Á., Balogh L., Gózner K., Drabik M. Edző: Körmös Miklós. Vámosoroszi: Bodnár B. – Bakó K. (Somogyi T.), Somogyi R. (Kopor Cs.), Riskó T., Rigó A., Szabó T., Baráth G., Róka R., Molnár R. (Tisza S.), Márton J., Szabó Antal. Edző: Mikes Ferenc. Gól: Gózner K. (11-esből), Nemes Z., illetve Molnár R. Ifi: 3–2.

Körmös Miklós: – Gratulálok a srácoknak, hogy fejben is végig ott tudtunk lenni, az utolsó pillanatban sikerült a javunkra fordítani a meccset. Gratulálok az ificsapatunknak, nagy lépést tettek a dobogóért! További sok sikert kívánok a vendégeknek.

Mikes Ferenc: – Nem érdemeltünk vereséget, de a foci ezért is szép. Egyszer fent, egyszer lent. Nagyon sajnálatos az utolsó percekben kikapni. Természetesen a gratuláció jár a csapatomnak, további sok sikert kívánunk a Nyírmeggyesnek.

Csengersima–Milota 5–2 (2–0)

Csengersima, 100 néző, v.: Lipcsei M. Csengersima: Székely Sz. – Domokos L., Nyíri A. (Tóth F.), Volkán R., Horváth T. (Balogh B.), Halász N., Kerekes M. (Szeles R.), Drumar A. (Korponai K.), Rosu, Belbe R., Asztalos G. Játékos-edző: Volkán Roland. Milota: Tóth K. – Lencskó J. (Rétfalvi G.), Burjász J., Fejes M., Lukács M., Mikuljuk, Fóris I., Bunna A. (Delényi A.), Fejes D., Fejes P. (Paládi P.), Sankó K. Megbízott edző: Rétfalvi Róbert. Gól: Kerekes M., Asztalos G. (11-esből), Drumar A. (11-esből), Tóth F. (11-esből), Belbe R., illetve Fejes D., Mikuljuk (11-esből). Ifi: 6–1.

Volkán Roland: – Helyenként jó játékkal, az eddigieknél jobb helyzetkihasználással magabiztos győzelmet arattunk. Gratulálok az ificsapat sikeréhez is.

Rétfalvi Róbert: – Harmatgyengén játszottunk, lehet megijedtek a fiúk a hazai szurkolóktól. A mérkőzéshez az is hozzátartozik, hogy három tizenegyest is megítélt ellenünk a spori.

Nábrád–Jánkmajtis 1–4 (0–2)

Nábrád, 100 néző, v.: Simon T. Nábrád: Horváth J. – Pásztor L., Balogh Gy., Kovács B., Fábián G. (Juhos K.), Tar T., Pásztor A., Mercz J., Kocsis I., Mercz Z., Tejfel D. Edző: Végh András. Jánkmajtis: Haklik A. – Kínál G., Kiss I., Costea G. (Chioreanu), Bartha K. (Tar G.), Costea P., Török I. (Della S.), Balogh Zs., Szabó P., Homoki G., Imre M. Megbízott edző: Della Sándor. Gól: Pásztor A., illetve Bartha K. 2, Török I. 2. Ifi: 5–0.

Végh András: – Kiváló játékvezetés mellett az eredmény ellenére minden játékosomnak csak gratulálni tudok. A két csapat között a pályán nem látszott a tabellán elfoglalt helyezések közötti különbség.

Della Sándor: – Elvagyunk magunkban a szép langyos vízben. Remélem, hogy hamarosan vége ennek a bajnokságnak! A csapat gratulál Mikulka Demeter újszülött gyermekéhez!

Szatmárcseke–Nyírcsaholy 4–2 (1–1)

Szatmárcseke, 75 néző, v.: Papp I. Szatmárcseke: Kovács G. – Kóczé G., Banga B., Algács M. (Botos Á.), Hadadi K., Horváth G., Bozsányi I., Varga T., Császár T., Mándi Zs., Császár P. Edző: Hadadi Ferenc. Nyírcsaholy: Kézi Cs. – Szabó I., Balogh József, Botos S., Balogh János, Petrohai L. (Kiss A.), Szimuly G., Gergely M., Mező A:, Botos B., Bégány G. Edző: Tóth Zoltán. Gól: Császár T. 2, Algács M., Horváth G., illetve Gergely M., Szimuly G. Ifi: 8–2.

Hadadi Ferenc: – Látszik valami kis fény az alagút végén. Ha múlt héten fele ennyi akarattal álltunk volna hozzá a meccshez, akkor az is meglehetett volna. Ma mindenki odatette magát, és ennek meg is lett az eredménye. Jobbulást kívánunk a sérült nyírcsaholyi játékosnak. Gergő a meccs előtt megmondta!

Tóth Zoltán: – Sajnos amíg néhány játékos csak a mezt küldi ki a pályára és nem tesz meg mindent a győzelemért, addig ne várjuk hogy eredményesek leszünk. Sajnálom azokat a játékosokat, akik az első perctől hajtanak-küzdenek, hogy sikeresek legyünk, de így mindhiába. Gratulálok Szatmárcsekének a győzelemhez.

Szabadnapos: Kocsord.

Értékesített nyírmeggyesi 11-es (videó: Plesu Ádám)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .