Az volt a csoda, hogy a Putnokon aratott győzelem (5–3) után a Sényő-Carnifex NB III-as futballcsapatának szakmai stábjából senkit nem utaltak szívszanatóriumba. Vasárnapi Tiszaújváros elleni fellépés sem volt éppen langyos, pláne, hogy a 2–0-s győzelem dacára ezúttal is akadt ok a riadalomra…

Márton András (kék mezben) vállsérülés miatt idejekorán véget ért a szezon Fotó: magánarchívum

Mégpedig Márton András súlyos sérülése miatt, aki a második félidőben egy balszerencsés ütközés következtében szorult orvosi segítségre. A huszonkét esztendős nyíregyházi nevelésű, korábban az élvonalbeli Budapest Honvéd keretéhez tartozó balhátvéd jobb válla meglehetősen csúnyán festett, olyannyira, hogy mentő szállította el a pályáról.

– Nem sokkal a második gól után jószerivel még ki sem örülhettem magam, amikor labdát szereztem, csináltam egy cselt, majd a hátulról érkező újvárosi játékos felborított – ecsetelte az eseményeket Márton András. – Azt hiszem a labdára is ráestem, de ebben nem vagyok biztos, mert annyira fájt, hogy már nem is emlékszem pontosan… Abban a pillanatban éreztem, baj van, mondtam is egyből, hogy kiugrott a vállam. Sehogy sem volt jó, igazából feküdni, ülni sem tudtam, ráadásul hányingerrel is küszködtem. Bevittek a kórházba, adtak fájdalomcsillapítót, megröntgeneztek, visszarakták a vállam, ami szintén nem volt kellemes. Bekötöztek és hazaengedtek, szerdán kell visszamennem, akkor derül ki igazán, mire számíthatok.

Annyi szent, bár a hatodik helyen állomásozó Sényőre még két összecsapás vár, Márton András már nem lesz bevethető ebben a bajnoki idényben.

–  Az biztos, hogy számomra vége a szezonnak, több hét lesz, mire újra rendesen mozgathatom a vállamat. Sajnos, tapasztalatból beszélek, tavaly nyáron már átéltem egy hasonló sérülést, de ez most durvább volt. Sajnálom, hogy így alakult, annál is inkább, mivel jól érzem magam Sényőn, ugyanakkor szeretnék még profi szinten futballozni!

 

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .