Konrád Gergő súlyos sérülése vetett mély árnyékot a vajai futballcsapat egyébként bravúros hazai győzelmére.

A középmezőnyben táborozó házigazda 3–0-ra kalapálta el a bajnoki címre is esélyes Dombrádot, de az első félidő hajrájában történtek miatt nem lehetett felhőtlen az öröm. A huszonkét éves vajai bal oldali védő ugyanis olyannyira balszerencsésen ütközött Tisza-parti ellenfelével, hogy lábszárcsonttörést szenvedett!
Ugyanakkor a hangos reccsenés, a látvány következtében egy ifjú hölgy elájult a nézőtéren.
– Egy dombrádi támadás közben én az ellenfél rám bízott emberével a félpályától szaladtam vissza – ecsetelte a kora esti meccs eseményeit vasárnap éjszaka Konrád Gergő, aki semmit nem aludt, hétfő hajnalban pedig infúziót kapott fájdalma enyhítésére. – Oldalról beívelték a labdát, ami kicsit hosszú volt a tizenhatoson belül álló dombrádi játékosnak, aki hátrafelé mozgott egy másik védőnkkel együtt. Mikor odaértem, a csatár elesett és teljes testével a jobb lábamra zuhant. Azonnal óriási fájdalmat éreztem, akkorát, hogy a kiáltásomat szerintem még Őrben is hallották, majd mentővel vittek a mátészalkai kórházba. Röntgen, vérvétel, átfúrták a sarkam és húzatták, majd mondták, hogy hétfő délelőtt megműtenek. Próbálok pozitív maradni, és köszönöm, hogy sokan érdeklődtek, támogattak, a csapat pedig éreztette, hogy mellettem áll. Ez ad erőt! A fiúknak pedig innen is gratulálok s győzelemhez.