Van, aki nézi és van, aki érti. Amikor a Sényő-Carnifex alig harminc perc játék után 3–0-ra égett Putnokon, Pehely Zoltán, az NB III-as futballcsapat elöljárója azt találta mondani: fordítunk! És tényleg, a szabolcsiak elporolták ellenfelüket, amelynek tagjainak álla alighanem koppant a történtek után.

Az elmúlt héten kijutott a futball(csodákból), és bár nyilván a Bajnokok Ligájában villantó Liverpool, majd a Tottenham döntőbe jutása más kategória, az, hogy a Sényő harmincnyolc perc leforgása alatt fordított, majd háromgólos hátrány dacára 5–3-ra nyert az egyébként nem piskóta játékerőt képviselő Putnok otthonában – azért ez sem gyenge. Ilyet nem mindennap él át az ember.
– A múl theti vereségünket szerettük volna kijavítani a Putnok ellen, de legalábbis pontot szerezni idegenben – taglalta a történteket Imrő László, a sényői edzőpáros tagja, aki Fiumei Viktorral közösen irányítja az együttest. – Ehhez képest szinte még el sem kezdődött a mérkőzés és 3–0-ra vezettek a hazaiak. Ellenfelünk minden „apró” hibánkat könyörtelenül kihasznált, miközben a védekezésünkre csapatszinten nem igazán lehetett szavakat találni. Ugyanakkor mi is vezettünk szép támadásokat, viszont helyzeteink rendre kimaradtak. A félidő vége elött sikerül egy szép támadásból szépíteni. Higgadtan kezeltük a kialakult helyzetet a szünetben, a fiúkon sem láttunk tanácstalanságot. Éreztük, hogy visszajöhetünk a meccsbe. Megbeszéltük, hogy miként változtassunk és ezt a srácok maradéktalanul teljesítették. A második félidei játékünk kitűnőre sikeredett. Mint ahogyan a vége is az lett. Sok mindent megéltek már a fiúk, de azt gondolom ez győzelem kellemes emlék lesz nekik, persze, nekünk is. Szeretnénk megköszönni a minket elkísérő szép számú közönségünknek a buzdítást, ami 3-0-nál sem maradt el. Úgy érzem, nekik is sikerült egy szép és felejthetetlen délutánt szerezni.
Hangrobbanás a sényői öltözőben