Négy fordulóval a befejezés előtt meglehetősen éles a harc a megyei első osztályú bajnoki cím megszerzéséért. Régen volt példa arra, hogy az idény hajrájában még öt csapatnak van reális esélye bearanyozni szereplését.

Az utolsó fordulóban esedékes Nagyhalász–Ibrány rangadó eredménye is nagyban befolyásolhatja a végső sorrendet Fotó: szabolcsfoccinfo.hu

Meglepő eredményekben eddig sem volt hiány, szinte borítékolható, hogy a szezon finisében is borul majd a papírforma. Különösen, hogy a bennmaradásért vívott harc legalább ennyire izgalmas, és az alsóházban ragadt együttesek is „befűthetnek” az elitet alkotó riválisoknak – éppen ezért felesleges jóslásokba bocsátkozni.

Ami tény, pillanatnyilag az élen táborozó Nagyecsed némi, egészen pontos három pontos előnyt élvez, ugyanakkor a két idegenbeli fellépése egyaránt rangadó: előbb a második Mándok, majd a zárókörben a momentán negyedik Nyírgyulaj otthonában lesz jelenése. Minkét összecsapás kulcsfontosságúnak ígérkezik, bár addig még sok minden történhet. Ugyancsak pikáns, hogy az ominózus utolsó játéknapon rendezik a Nagyhalász–Ibrány találkozót, márpedig a szomszédvári El Clásico eredménye is nagyban befolyásolhatja a végső sorrendet.

Idevágó információ továbbá, hogy két csapat, az Ibrány és a Nyírgyulaj kért NB III-as licencet.

  1. Nagyecsed  26       16           5             5             45–29    53

Hátralévő mérkőzések: Tiszavasvári (otthon), Mándok (idegenben), Csenger (o), Nyírgyulaj (i)

  1. Mándok      26         15           5             6             60–33    50

Hátralévő mérkőzések: Balkány (i), Nagyecsed (o), Fehérgyarmat (i), Baktalórántháza (i)

  1. Ibrány       26          14           7             5             60–19    49

Hátralévő mérkőzések: Vásárosnamény (o), Kisvárda Master Good II. (i), Mátészalka (o), Nagyhalász (i)

  1. Nyírgyulaj    26         14           7             5             52–25    49

Hátralévő mérkőzések: Mátészalka (i), Gyulaháza (o), Balkány (i), Nagyecsed (o)

  1. Nagyhalász 26     14           6             6             55–38    48

Hátralévő mérkőzések: Baktalórántháza (i), Tiszakanyár (o), Kisvárda Master Good II. (i), Ibrány (o)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .