„Ádám hol vagy? Vajon hova mehettél?” Az ősrégi dalszöveg foszlány teljes cáfolatára Nagy Ádám nem ment sehová, sőt, jókor volt a lehető legjobb helyen – a pályán. A tiszakanyári futballista a szombati Ibrány elleni bajnokin gólt szerzett, nem egy szimpla pillanatban. A huszadik születésnapján!

Nagy Ádám méltón ünnepelte huszadik születésnapját – góllal Fotó: tudósítónktól

A megyei első osztályú egylet üdvöskéje az első félidőben köszönt be a bajnokjelölt elleni hazai fellépésen, ami hajszál híján győzelmet ért. A vendégek a 89. percben mentettek pontot, mindazonáltal élünk a gyanúperrel, hogy Nagy Ádám szezonbeli harmadik gólja egyben a legemlékezetesebb is egyben. Számára mindenképp.

– Bíztam benne, hogy betalálok, mert eszembe jutott, hogy amikor Csáki Robi játékos-edzőnek egy hónapja a negyvenedik születésnapja volt, akkor ő rúgta az első gólt a Balkány ellen, gondoltam, hátha történik valami hasonló – ecsetelte az eseményeket Nagy Ádám, a Tiszakanyár támadója, aki megemlített egy másik közös szálat is a mesterrel. – Érdekes, azon a mérkőzésen én fejeltem a második gólt, most pedig azon filóztam: hú, ha nekem is hasonló szülinapom lenne! És igen, sikerült. Ráadásul a szüleim ott vannak minden meccsen, néha a bátyám is, apa pedig mindig megmondja a véleményét a teljesítményemről. Most csak gratulált! Kicsit szomorú, hogy a 89. percben elúszott a győzelem, bár a kezdés előtt kiegyeztünk volna a döntetlennel, és a játék képe alapján végül is igazságos eredmény született, csak hát majdnem ki tudtuk húzni.

Cseppet sem elhanyagolható tényező, hogy Nagy Ádám rendszeres ingázásra kényszerül: Budapesten tanul, a Corvinus egyetem vidékfejlesztési-agrármérnöki szak első éves hallgatója, így kettős próbatétel

– Emiatt nehezen jutok el edzésre, de amennyire lehet, a suli mellett igyekszem a futballra is koncentrálni. Ha nincs óra, ülök a vonatra, jövök haza, megyek ki a pályára. Persze, a tanulás is fontos, elég egy szalagszakadás és vége mindennek, legalábbis a focinak…

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .