Noha még négy bajnoki forduló hátra van az NB III. Keleti csoportban, a Sényő-Carnifex futballcsapatánál egy kardinális kérdésre már válasz született.

Ismerve a sényői körülményeket, a gondos háttérmunkát nem igazán meglepő, hogy a klub vezetősége előre gondolkodik. Így az egyik legfontosabb ügyben már is döntés született: a következő bajnoki idényben is az Imrő László, Fiumei Viktor edzőpáros irányítja az együttest! A megállapodást jelentősen megkönnyítette, egyben elősegítette, hogy a csapat újoncként a hetedik helyen tanyázik a tabellán, vagyis rögtön első nekifutásra stabilizálta pozícióját a harmadik vonalban – mindenki megelégedésére.
– Volt egy szűkkörű megbeszélés, ahol kiértékeltük az eddigi szereplést, úgy gondoltuk, ezt a kérdést már most lerendezzük – szolgált hivatalos információval Pehely Zoltán, a sényői elnökség tagja. – Mivel mindenki külön-külön ismertette álláspontját, a vélemények pedig egybecsengtek, egyértelművé vált, hogy marad az eddigi szakmai felállás. Elégedettek vagyunk az elvégzett munkával, ezért a közös folytatás mellett határoztunk, újabb egy évig Imrő László és Fiumei Viktor irányítja a csapatot.