A megyei másodosztály Kelet-Magyarország csoport huszonhatodik fordulójának mérkőzéseit rendezik a hét végén. Öt körrel a befejezés előtt tizenkét pont a listavezető Nyírmeggyes előnye a második Jánkmajtissal szemben – igaz, az éllovas együttes egy meccsel többet játszott legfőbb riválisánál. Ezzel együtt az aranykapu tárva-nyitva áll a Meggyes előtt…

A hodászi együttes legutóbbi fellépésén sűrűn gyakorolta a középkezdést: tizenhárom gólt kapott Vámosorosziban Fotó: Borbély Balázs

Megyei II. osztály: Kelet-Magyarország csoport, 26. forduló (kezdés: 17 óra, ifi: 15)

Szombat

Csengersima (5.)–Nagydobos (7.)

Volkán Roland, a Csengersima játékos-edzője: – A Dobos is, akárcsak mi, jobb eredményre számított az elmúlt fordulóban, ezek után úgy gondolom, mindkét csapatnak a javítás a cél, annyi biztos, hazai pályán a győzelemért fogunk küzdeni.

Borza László, a Nagydobos edzője: – Nagyon sok függ attól, milyen összeállításban lépünk pályára a hétvégén, ugyanakkor nem lenne jó a bajnokság hajrájában elrontani azt, amit eddig felépítettünk.

Nábrád (13.)–Terem (15.)

Végh András, a Nábrád edzője: – Zsinórban hét vereség után mit is várhatnék? Győzelmet hazai pályán, az ehhez szükséges a hozzáállást várom el a srácoktól is – már persze, ha megleszünk!

Képíró Dániel, a Terem edzője: – Mondjam azt, hogy attól függ minden, milyen játékvezetői küldenek kapunk a meccsünkre?

Tisztaberek (6.)–Beregdaróc (8.)

Oroszi István, a Tisztaberek edzője: – A múlt heti fiaskót hazai pályán szeretnénk kijavítani. Ellenfelünk tavasszal jobban teljesít, remélem, egy apró formahanyatlás bekövetkezik náluk szombatra, mert mindenképpen győzni akarunk.

Baracsi Endre, a Beregdaróc edzője: – Az idegenbeli meccseken ritkán terem számunkra babér ebben a szezonban, sokszor már talán a fiúk fejében is megfordul, hogy ezeket próbáljuk valahogy letudni… Úgy érzem a legnagyobb feladatunk  éppen az, hogy egy kicsit több önbizalommal lépjünk pályára vendégként is, ha ezt sikerül elérnünk, akkor még talán nyerhetünk is.

Szatmárcseke (9.) –Vámosoroszi (3.)

Hadadi Ferenc, a Szatmárcseke edzője: – Az Oroszival mindig szoros, vérre menő mérkőzést játszunk itthon, ráadásul van miért törlesztenünk. Remélem, ezt a fiúk is így gondolják, ennek megfelelően állnak a meccshez és megszerezzük a három pontot.

Mikes Ferenc, a Vámosoroszi edzője: – Nehéz mérkőzésre számítok, de remélem ezt a feladatot is sikeresen megoldja a csapat.

Nyírmeggyes (1.)–Milota (12.)

Körmös Miklós, a Nyírmeggyes edzője: – Örülök a legutóbbi győzelemnek, de remélem, senki nem hitte el, hogy ezzel vége van a bajnokságnak, mert még négy nagyon fontos mérkőzésünk hátra van, közük a Milota elleni a hétvégén. A vendégek letették névjegyüket ebben a csoportban, ugyanakkor hazai pályán csak a három pont megszerzése lehet a cél.

Elek László, a Milota edzője: – Csapatunktól tisztes helytállást várok. Az ilyen meccseken is túl kell lenni.

Vasárnap

Kocsord (11.)–Jánkmajtis (2.)

Jónás Zsigmond, a Kocsord edzője: – A fiúk most már tudnak egymásért küzdeni, ami az elért eredményekben is megmutatkozik. Így bár igaz, hogy kétségtelenül jó csapat érkezik hozzánk, ettől függetlenül szeretnénk pontot szerezni.

Della Sándor, a Jánkmajtis megbízott edzője: – Kaptunk egy nagy pofont a sorstól, fel kell állni és csinálni kell tovább!

Hodász (14.) –Nyírcsaholy (10.)

Pálfi József, a Hodász edzője: – A pályánk a kívülállók számára is szebb és zöldebb lesz, remélem, egyszer az elért eredményünkre is ezt tudják mondani. Jó lenne, ha összeszednénk magunkat annyira, hogy a hazai meccsen képesek legyünk pontot, pontokat szerezni.

Tóth Zoltán, a Nyírcsaholy edzője: – A hétvégi sikerünk akkor lenne igazán értékes, ha a hodászi katlanban is meg tudnánk szerezni a három pontot. Bízom a játékosaimban, akik átérzik a mérkőzés súlyát, és mindent meg fognak tenni azért, hogy győztesen hagyják el a pályát.

Szabadnapos: Kölcse.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .