A Csenger, akárcsak a Nyírbátor NB II-es futsalcsapata egyaránt idegenben folytatta szereplését a bajnoki rájátszásban.

A Nyírbátor számára bennmaradást érhet az újabb győzelem Fotó: szabolcsfociinfo.hu

A felsőházi rájátszásban szereplő, éremszerzésre ácsingózó csengeriekre kemény próbatételt mért a sors(olás), a második helyén nyomuló Kecskemét otthonában volt jelenésük. A szatmáriak a szokásos vékony létszám dacára az első félidőben szívósan tartották magukat, a szünet után viszont „bedarálta” őket a házigazda. Így sincs veszve semmi, él a remény, hogy a hátralévő két fordulóban megvalósítja tervét a Szilágyi-brigád.

Az alsóházi csatározásban, vagyis a megkapaszkodásért vívott küzdelemben érintett Nyírbátor a Berettyóújfalu II. vendégeként készült domborítani. Szó se róla, a hajdúsági „fakó” – a gyatra alapszakasz produkció után – megtáltosodott” a szezon második felére, minderre fittyet hányt a nyírségi brigád, amelynek a kapusa, Tóth Krisztián kivédte az ellenfél szemét, főszerepet vállalta a roppant értékes győzelemből. A bátoriak ugyanis öles lépést tettek előre, olyannyira, hogy – két körrel a befejezés előtt megkockáztatható – nagy közel kerültek céljuk eléréshez, a bennmaradás kiharcolásához.

NB II.: Keleti csoport, felsőházi rájátszás, 8. forduló

Kecskemét–Csenger Futsal 8–3 (2–2)

Kecskemét, 100 néző, v.: Belicza, Boda.

Csenger: Kardos Z. – Fejes J., Mándi L., Pálfi I., Osváth S. Csere: Katona P., Csorvási Á., Dávid R. Edző: Szilágyi Sándor.

Gól: Dobos Zs. 3, Marsa L. 2, Deák D., Maczelka G., Rutai B., illetve Dávid R. 2, Osváth S.

Szilágyi Sándor: – Nagyszerű első félidő után a másodikban felőröltek bennünket a hazaiak, de minden játékosra büszke vagyok. Ezúttal is nagyot küzdöttek a fiúk, most pedig már várjuk a Fradit! Gratulálok a Kecskemétnek!

További eredmények: Ferencváros–Gyöngyös 3–3, Újpest–Kartal 1–6.

Az állás: 1. Ferencváros 27 pont (már bajnok), 2. Kecskemét 19, 3. Csenger 12, 4. Újpest 11, 5. Kartal 11, 6. Gyöngyös 8. A csapatok az alapszakaszban elért helyezésük alapján bónuszpontokat hoztak magukkal.

NB II.: Keleti csoport, alsóházi rájátszás, 8. forduló

Berettyóújfalu II.–Nyírbátor 3–5 (0–3)

Berettyóújfalu, 100 néző, v.: Futó T., Nyekita.

Nyírbátor: Tóth K. – Kovács B., Bagi T., Török I., Balogh P. Csere: Pálvölgyi B., Ráti G., Császár T., Nagy T., Kovács E., Juhász B. Edző: Baksa Csaba.

Gól: Jancsó A. 2, Nagy B., illetve Balogh P. 2, Kovács B., Kovács E., Bagi T.

Baksa Csaba: – Tóth Krisztián vezérletével megérdemelt győzelmet arattunk. Megyünk tovább!

További eredmény: Kincsem Lovaspark–Kistarcsa 9–5

Az állás: 1. Berettyóújfalu II. 17 pont, 2. Nyírbátor 15, 3. Kistarcsa 14, 4. Kincsem Lovaspark 12, 5. Kazincbarcikai Ördögök 10. A csapatok az alapszakaszban elért helyezésük alapján bónuszpontokat hoztak magukkal.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .