A Sényő-Carnifex, akárcsak a Nyírbátor egyaránt hazai pályán szerepelt az NB III. Keleti csoport huszonhatodik fordulójában.

A zöld mezes nyírbátori együttes a Putnokkal tusakodott Fotó: Balla Titusz

A sényőiek a lassan kilátástalan helyzetbe sodródó, a kiesés gondolatával megbarátkozni kényszerülő Salgótarján ellen próbálták tovább nyújtani veretes győzelmi sorozatukat (zsinórban négyszer nyertek…). Az első félidő derekán szöglet előbb a házigazda, majd a Tarján talált be – mindkét alkalommal szöglet után született a gól. A szünetet követően is nagy iramot diktált a Sényő, amely jelentős fölényben futballozott, ugyanakkor a nógrádi alakulat szívósan küzdött, olyannyira, hogy az utolsó pillanatban egy figyelmetlenség miatt mindhárom pontot elvitte.

Ugyanakkor – a szintén bombaformába lendült, hosszú veretlenségi szériát építő – Nyírbátor a szintén a tágabban vett élmezőnyhöz tartozó Putnok ellen mutatta meg magát. A tabellaszomszédok (a Bátor ötödik, a borsodi brigád hatodik volt a forduló előtt…) csatája – mint arról beszámoltunk – negyedórás késéssel kezdődött, a bátori együttes így hívta fel a figyelmet a klub nehéz anyagi helyzetére. Mindjárt a harmadik percben vezetést szerzett a Putnok, majd jobbára mezőnyjátékkal telt az idő – kevés helyzettel. A második játékrészben két gyors góllal tovább növelte előnyét a Putnok, amikor már minden veszni látszott, feltámadt a Szilágyi-legénység. Pálinkás Gergő szépített, majd csereként beállt Scheibli Máté első labdaérintéséből bevette az ellenfél kapuját, a hajrában pedig levegőben lógott az egyenlítés, ami végül nem sikerült.

NB III.: Keleti csoport, 26. forduló

Sényő-Carnifex–Salgótarján 1–2 (1–1)

Sényő, 150 néző, v.: Bálint A.  Sényő: Gagyi S. – Bodó G., Klepács K., Hadházi D. (Kapacina K.), Kristófi S. (Ács Á.), Lakatos L. (Ruska T.), Phrakonkham, Fabu M., Barcsay M., Kapacina V., Márton A. Edző: Fiumei Viktor, Imrő László.

Gól: Márton A., illetve Benkő, Grajzel.

Imrő László: – Amit az első félidőben csináltunk az minősíthetetlen volt. A második félidőben volt két nagy gólszerzési lehetőségünk, amelyek, sajnos kimaradtak. Nem igazán akartuk a mai nap a győzelmet. A döntetlen úgy érzem igazságosabb lett volna, de ellenfelünk egy pontrúgásból megszerezte a győztes találatot, amihez gratulálunk. További sok sikert nekik a folytatásban.

Nyírbátor–Putnok 2–3 (0–1)

Nyírbátor, 150 néző, v.: Horváth M. Nyírbátor: Vasas G. – Mácsik D (Scheibli M.) Szegedi B., Katona Gy., Vámos M., Pálinkás G., Molnár L. (Sárosi M.), Benkő B. (Bagi Á.), Fenyőfalvi Cs., Terdik Zs., Tóth M. Edző: Szilágyi Krisztián.

Gól: Pálinkás G., Scheibli M., illetve Katona B. 2, Vajda R.

Szilágyi Krisztián: – Gratulálok a Putnoknak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .